− Miért az agrármérnöki pálya vonzotta?
− Biológus kutató akartam lenni, kiskorom óta rácsodálkoztam az életre. A román határ mellett egy kis községben nőttem, fel, jó tanuló voltam, szerettem az iskolát és jó tanáraim voltak. Sarkadra jártam gimnáziumba, tanáraim, talán véletlenül, a biológián belül a genetika felé terelték az érdeklődésemet. Valaki mesélt nekem a gödöllői egyetemről, hogy ott van genetikai tanszék, és azt mondta, hogy ott aztán annyit kutathatok, amennyit akarok. Így kerültem oda és az egyetem évei alatt ki sem lehetett kergetni a genetikai tanszékről.
− A diploma megszerzése után Martonvásárra került és a mai napig ott dolgozik. Itt mi a fő kutatási területe?
− Az egyetem után, 1976-ban kerültem az MTA Agrártudományi Központ Mezőgazdasági Intézetébe Martonvásárra és azóta is ott, a Kukoricanemesítési Osztályon dolgozom. Akkor Herczeg Márton mellé kerültem, ő irányította a populációjavítási programot, a csemegekukorica-nemesítést, de jelentős eredményeket ért el a hibridkukoricák előállításában is. Nekem az akkori fő kutatási területem a kukoricák genetikai bázisának a szélesítése volt, ez alapvetően populációjavítást jelentett, de később láttam, ez tévút lesz, mert a régi, hagyományos szelekciós módszerek a hibrideknél nem alkalmazhatóak. Pedig a hibridek kiszorították a fajtákat és már a hatvanas évek közepén a vetésterület száz százalékán kizárólagosan hibrideket termesztettek. Az alapanyagot kell hát javítani, ahhoz, hogy jobb hibrideket kapjunk. Jobb kiindulási anyagból jobb beltenyésztett vonalak állíthatók elő, a jobb vonalakból pedig jobb hibridek. Persze ez nem könnyű, ugyanis minden egyes generációban újra kombinálódik minden genotípus. Ez a munka olyan, hogy kicsit bontok, kicsit építek, és csak a végeredmény láttán tudjuk meg, jobb lett-e, mint volt.
− Mit tudnak a javításokkal elérni, nagyobb hozamot vagy jobb alkalmazkodóképességet?
− A nagyobb hozam mindig a legfontosabb elvárás volt; számít a csőhossz, a szemek száma, nagysága, a csövek száma területegységre vetítve, egyszóval a hektáronkénti termésátlag. De ugyanilyen fontos, hogy jól tűrje az időjárási viszontagságokat, az eltérő klimatikus viszonyokat, talajtípusokat, álljon ellen a legfontosabb betegségeknek és kártevőknek. Talán érzékelhető, hogy sikerült előre lépni, hisz a Martonvásáron fejlesztett hibrideket jelenleg tizenegy országban használják, Magyarországtól kezdve Ukrajnán keresztül egészen Iránig. Sikerült kinemesíteni szuperkorai és szuperkésői kukoricahibrideket is. Ezek jól alkalmazkodnak az eltérő környezet sajátosságaihoz.
Szintén fontos az is, hogy milyen gyorsan érnek be a szemek, hogy a beérés után mennyi a szemnedvesség. Ha alacsony, akkor nem kell szárítani, betakarítás után rögtön eladható. Ha magas a víztartalom, akkor szükséges a szárítás, de ez pluszköltséggel jár. Ha túl gyors a beérés, kisebb a termés. Meg kellett találni azt a megoldást, hogy minél több legyen a termés és minél kisebb a szemek nedvessége betakarításkor. Egyszóval minél nagyobb legyen a hektáronként elérhető profit.
− Nagy viták folynak jelenleg a génmódosított növényekről. Ön hogyan látja ezt a problémát?
− Magyarországon nem lehet használni GMO-s növényeket, Szerintem túlzó az az óvintézkedés, hogy ha egy kiló vetőmagban, akár csak egy szem GMO van, az egészet meg kell semmisíteni. Azt gondolom, hogy ennyitől nem lenne baja a fogyasztónak. A GMO által termelt méreganyagok valószínűleg csak akkor ártanának, ha nagy mennyiségben vagy kizárólag kukoricát fogyasztanánk. A génmódosítás többnyire prevenciót jelent és ezzel sem lehet mindent megoldani. E kukoricák olyan génekkel rendelkeznek, amelyek valamilyen, de az emberre nem veszélyes mérget termelnek. A méreg megöli a kukoricamolyt vagy a veszélyes gyomot, de ma már a molyok egy része − például az USA-ban, ahol nagymértékben használják − rezisztens lett erre a méregre. Ha nincs jelen a kártevő vagy a veszélyes gyom, GMO-ra sincs szükség. Ha enyhe a fertőzés, a GMO valóban hatásos, nagy fertőzéskor azonban nemcsak a védelem nélküli vagy hagyományos módon védett, hanem minden GMO-val védett növény is elpusztul. Tehát a fertőzés erőssége dönti el a GMO használatának a gazdaságosságát.
Ha viszont a hagyományos növényvédelmi eljárásokat hasonlítanánk össze a modern GMO jelentette eljárásokkal, azt mondanám, hogy a gazda dönthetné el, hogy az erősen fertőzött területre érzékeny kukoricát vet vagy abszolút ellenálló búzát. Továbbá nem előzetesen adja ki a pénzt GMO-s vetőmag vásárlására, hanem később, a termelési folyamat során látja, hogy szükséges-e bármilyen konvencionális növényvédelmi eljárást használni. A nagyobb természetes biztonságért előre kell fizetni, de ez korántsem jelenti azt, hogy a profit is több lesz. Sajnos a termelők jelentős része erre nem lett kioktatva.
Szerző: Molnár Barbara
