A magyar−indiai gazdasági vegyes bizottság ülésén megegyeztek abban, hogy a közös k+f beruházások finanszírozására létrehozott alap költségvetését kétmillióról négymillió euróra növelik, emellett száz-százezer dolláros hozzájárulással létrehozzák a kkv-k együttműködését finanszírozó alapot − mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség államtitkára az MTI-nek. Megállapodtak a légügyi egyezmény módosításának irányáról is, így Mumbai és Budapest között megindulhat a közvetlen járat. A Magyar Vízipari Klaszter cégei tárgyalásokat kezdenek az öntözési rendszerek kiterjesztéséről, az indiai Mars-program földi kiszolgálására pedig magyar cég szállíthat műszereket. Tárgyalások kezdődnek arról is, hogy az MVM Zrt. indiai partnercégével közösen induljon harmadik országbeli projekteken, valamint arról, hogy a Mol Nyrt. részt vehessen indiai kitermelési programokban. Orbán Viktor miniszterelnök a hét második felében hivatalos látogatást tesz Indiában.
