Antik festményekkel indul a Nagyházi Galéria május 22−23-i aukciója, ahol a legmagasabb kikiáltással, 6 millió forinton Molnár József Zsuzsanna és a vének című védett olajképe indul. Kiemelkedő tétel a XVII. századból Philip Peter Roos Rosa da Tivoli vászna, a Pásztor jószágaival 2,4 millió forintért és Vertagen Árkádiai jelenete 3,4 millióért. Sinibaldi Hajnalhasadása 750 ezer forinton kezd − a mű a Szépművészeti Múzeumban található kép kisebb variánsa. A magyarok közül Valentiny János Itáliai lány tengerparton című nagyméretű vászna 1,4 millió forint, és van egy szokásos Rippl-Rónai-pasztell is, a Barnahajú lány pomponos sapkában, kikiáltási ára 3,8 millió.
A műtárgynap izgalmasabbnak ígérkezik: szakmai körökben már legendás az a több mint százdarabos patikaedény-gyűjtemény, amit most elárvereznek. Dr. Urai László orvos, egyetemi tanár kollekciója egyrészt a híres, 1922-ben aukcionált Pekár Imre-gyűjteményre épül, másrészt a gyűjtő sorra járta a neves európai patikákat és helyben szerezte be a tárgyakat. Nagyháziék az árverésre nemcsak a patikaedény-gyűjtőket, hanem az itáliai fajanszok és a XVIII. századi magyar fajanszművészet (Holics−Tata−Stomfa) iránt érdeklődőket is várják. A kikiáltási árak néhány százezerig terjednek, a legértékesebbek a délolasz XVII. századi darabok. Az ezüstök között több értékes pohár, illetve borkóstoló tálka található, egy XVI. századi brassói reneszánsz pohár 2,6 millióért szerezhető meg.
