Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egy kereskedelmi flotta balatonföldvári egységében nyertek új értelmet Yoda mester szavai. Augusztus közepén, 37 fokban, a strandról a boltba szabadult turisták között János biztonsági őr Boba Fett-ként lépdelt a kettes pénztárhoz. Testével lezárta a sort. Aznap abban a pénztárban Annika fizetett utoljára, a többiekre este nyolcig egyetlen pénztár maradt.
A jobb kezemben egy palack Irsai Olivér, hónom alatt Haribo kólás gumicukor, bal kezemmel százas csomagolású papír zsebkendőt és egy doboz Actimel ivójoghurtot szorítottam a mellkasomhoz, a bolt könyörtelen üzletpolitikájának kiszolgáltatva, a válságtól elgyötört kereskedők védelmezőjének, Jánosnak. Izzadtan tapsolták mellettem egymást németek, dánok, hollandok, oroszok, mintha csak itt rekedtek volna Földváron, az egykor a Jedi-tanács fennhatósága alatt álló, mára birodalmi kézbe került egységben. Nekik természetes volt János fellépése, én nem láttam benne logikát. A nyitva hagyott pénztár előtti sor végtelen és balkáni volt. Kibújt belőlem a fogyasztó, és higgadt, helyén való kérdést tettem fel Jánosnak: nem lehetne kinyitni egy másik kasszát? Próbáltam hatni rá, nézze meg, önök is jobban járnának, ha gyorsan eltűnne a sor.
− Ez a kassza reggel héttől nyitva van, most bezár − válaszolta János −, hozzátéve, nincs elég ember, és ha nem tetszik, el lehet hagyni az egységet. Jeges hüvelykujj szorítását éreztem a gigámon és megbántam a kérdést. Mit lehet várni egy birodalmi fejvadásztól?
János a számomra nehezen értelmezhető Huttok közlési formájában még tompította előző, kemény mondatait: ha gyorsabban akarok fizetni, magam intézkedjek a humán erőforrás bővítésének fedezetéről, és ő arról nem tehet, hogy Balatonon, augusztus közepén, ilyen sokan vannak. Nővérem már bökdösött, hagyjam a fenébe, ő Berlinben az Aldi Nordhoz szokott, ahol nemcsak a vaj kemény, hanem a török biztonsági őrök is.
Szeme tükrében megláttam Nyugat-Európát, ahol a kiskereskedelem bibircsók a fogyasztó ülepén, majd rátekintettem a kamaszodó lányomra, aki egykedvűen vette tudomásul, hogy az apja már megint ciki. Ehhez képest a biztonsági őr már csak egy, a tömegben silbakoló Paprika Jancsinak tűnt. Megértettem, hogy ha leteszem a kezemben szorongatott négy tételt és dacosan kivonulok az üzletből, mert ezt így nem lehet, a gyerek tündérországba vetett hitét savazom ki belőle, és hallgathattam volna a nővéremet, hogy azt a félórácskát kibírod a sorban...
Csendben maradtam és kivártam sort. Valamivel több mint 20 percbe került, hogy profitot termeljek a birodalmiaknak. Csatát vesztettem.
Nem feltétlenül célravezető egy kereskedelmi mellékletben fogyasztóként viselkedni, ám a helyzet kétségbeejtő, a kereskedelmi szolgáltatás színvonala újra XX. századi lett, az üzletpolitikát biztonsági őrök hajtják végre. Munkájukat droidként végző humán erő és a változatlan unottság jellemzi a kiskereskedelmet. A szolgáltatás és a fogyasztóval szembeni alázat nem pénz kérdése, a balatoni forgatagban végképp nem. A szakma szeretete és a fogyasztók megbecsülése az igazi kereskedő vérében van. Nem Jánosban, aki ütköző próbált lenni vevő és kereskedő között.
\"Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld.\"
