Életveszélyes volna a Fedet és az ECB-t követni

Magyarországon a nem konvencionális jegybanki eszközök alkalmazását elsősorban a hazai bankok hitelkínálatának erőteljes visszafogása indokolhatja, igaz, azt nagyobbrészt a hazai bankok alacsony hitelezési hajlandósága, kisebbrészt pedig gyengülő hitelezési képessége magyarázza − állapította meg az MNB frissen publikált elemzése. A jegybank hat munkatársa (Krekó Judit, Balogh Csaba, Lehmann Kristóf, Mátrai Róbert, Pulai György és Vonnák Balázs) jegyezte analízis a sokat emlegetett nem konvencionális jegybanki eszközök alkalmazásának tapasztalatait és lehetőségeit vette górcső alá. Még idén január 6-án, a válságtanácskozás után Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: arra kérte Simor András MNB-elnököt, hogy vegye számításba azokat az eszközöket, amelyeket az EU-ban, az Egyesült Királyságban, illetve az Egyesült Államokban bevet a jegybank a gazdasági növekedés érdekében, és vizsgálja meg, hogy Magyarországon ezek közül mit lehetne felhasználni.

Az MNB szerint a hitelezési hajlandóság növelésére a jegybanknak nincsenek eszközei. A bankok gyengülő tőkehelyzete és mérlegleépítési szándéka miatt a jegybanki eszközök önmagukban csak korlátozott mértékben képesek növelni a bankok hitelkínálatát. Ráadásul a nem konvencionális eszközök alkalmazásánál különösen nagy óvatosságra van szükség a magyar államadósság fenntarthatóságával kapcsolatos piaci aggodalmak, a magas szuverén kockázati felár és a gazdaságpolitika alacsony hitelessége miatt. A jelentősebb jegybanki kockázatvállalással járó eszközök és a jegybanki állampapír-vásárlás pedig a befektetői bizalom további romlását és végső soron tőkemenekítést vonhatnak maguk után.

Az empirikus elemzések a fejlett országokban alkalmazott nem konvencionális eszközöket eredményesnek értékelték a piaci feszültség mérséklésében, a piaci likviditás növelésében, a hozamok csökkentésében. Az eszközök reálgazdasági hatásairól jóval kevesebb becslés született. Ezek az ECB, a Fed és a BoE eszközeit elemezve jellemzően arra a következtetésre jutottak, hogy bár a programok a gazdasági növekedést nem tudták beindítani, nélkülük a hitelezés és a GDP visszaesése is szignifikánsan nagyobb lett volna. Csakhogy ezen eszközök alkalmazásának költségeit a közvetlen hitelpiaci beavatkozásoknál és az állampapír-vásárlásnál még nem lehet teljeskörűen értékelni, egyelőre nem látható a jegybanki mérlegek leépítésének módja, azaz az exitstratégia sem. Nem világos hatásuk az inflációs várakozásokra és a jegybankok hitelességére sem.

A rosszabb hitelbesorolású, magas külső adósságú feltörekvő országokban a nem konvencionális eszközök alkalmazására jóval kisebb a mozgástér. A válság időszaka alatt a feltörekvő országok is alkalmaztak likviditásbővítő eszközöket, azonban a közvetlen hitelpiaci beavatkozás és állampapír-vásárlás csak elvétve és a fejlettebbnek tekinthető feltörekvő piacok esetében fordult elő. Ezen eszközök extenzív alkalmazását elsősorban a sérülékenység gátolja: a rosszabb hitelbesorolású, magas külföldi adósságú országok számára a szisztematikus és nagyarányú likviditásbővítés külön kockázatokat jelent, következménye ugyanis fizetőeszközük leértékelődése és tőkekivonás lehet. Ráadásul az eszközök bevetése végső soron fiskális költségekkel járhat, amit viszont csak olyan országok engedhetnek meg maguknak, amelyeknek nem kérdőjeleződik meg a fiskális fenntarthatósága, továbbá független, hiteles jegybankjuk van. Ellenkező esetben a beavatkozás megdobja az országkockázati felárat és a beavatkozás társadalmi költségét. Végül, ezen országok zömében a beavatkozások potenciális terepéül szolgáló értékpapírpiacok (vállalati, illetve banki kibocsátású értékpapírok) nem léteznek vagy nem kellően fejlettek − olvasható a jegybanki elemzésben.