Ezekben a hetekben zajlik a jövő évtől életbe lépő biztosítási adó szabályainak kialakítása: a parlament már tárgyal egy beterjesztett normaszöveget, közben pedig a hírek szerint megbeszélések folynak a biztosítói érdekképviselettel. Látszólag az adó bevezetéséig több mint fél év van hátra, így a biztosítók jól fel tudnának készülni a közösen, alapos megfontolás után meghozott szabályokra, de nagy az esélye, hogy az előbbiek csak félig-meddig teljesülnek.
A kormány idén a megszokottnál jóval korábban, már nyáron el szeretné fogadni a költségvetés számait, ehhez pedig szükség lesz a várható bevételek egy szeletét adó biztosítási adó szabályozására. Tehát könnyen lehet, hogy a törvény véglegesítésére ugyanúgy 1-2 hónap áll rendelkezésre, mint az év végi adótörvényeknél. S miközben a törvény vitája zajlik a Parlamentben, elkezdődött az egyeztetés az érintettekkel; a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor már nehéz érdemben változtatni a tervezeteken.
Mi is a probléma? Nem alapvetően a biztosítási adó bevezetéséről van szó. Biztosítási adó Európa és a fejlett világ sok államában létezik, a forgalmi adó által nem érintett biztosítási szektort sok helyen terhelik ilyen fogyasztási jellegű adóval. Az adott állam a biztosítás díjára egy meghatározott adót vet ki, amit a biztosító többnyire csak beszed és átutal az államnak.
Nálunk − úgy tűnik − nem ez lesz a helyzet. Ehelyett a díjra vetített adót a biztosítónak nemcsak beszednie kell, hanem ki is kell gazdálkodnia, ő számít ugyanis adóalanynak. Hogy ez nem pusztán technikai különbség, azt könnyű belátni: a biztosítók az új adóból fakadó költséget meglevő szerződéseknél nem tudják automatikusan áthárítani ügyfeleikre, mivel a már megkötött szerződések erre nem vagy csak nagyon korlátozottan nyújtanak lehetőséget. A többletteher (bizonyos biztosítók előzetes számításai szerint) számos konstrukció esetén meghaladja a termékbe árazott hasznot, ami biztosítói veszteséghez, hosszabb távon pedig tőkecsökkenéshez vezet.
További kérdést vet fel a koncepcióban, hogy mennyire kerülhető ki az adózás a biztosítási szolgáltatások útjának eltérítésével. Az Európai Unióban biztosítási szolgáltatások nyújtása nem csak országon belül, ott letelepedett biztosítók által megengedett, hanem − meghatározott feltételek esetén − úgynevezett határon átnyúló formában is. Az internet korában ezt nem kell hosszasan magyarázni: aki kötött már interneten biztosítást, képzelje el, hogy a \"vonal másik végén\" nem egy magyar, hanem egy külföldi biztosító van. Mondjuk egy olyan országból (Szlovákia, Csehország), ahol nincs hasonló biztosítási adó. Máris nincs extra költség, az adminisztratív teendők lebonyolításában pedig a multinacionális biztosító egy magyar tagja (amely megfelelő helyi piaci ismeretekkel is rendelkezik) segédkezik.
Természetesen tudom, hogy a tervezet szerint a határon átnyúló biztosításokat kötő külföldi biztosítók is kötelesek lesznek megfizetni ezt az adót, de számomra nem világos, hogy mennyire tud majd érvényesülni valós adóhatósági kontroll, amikor az adóalap kiszámításához szükséges adatok ellenőrzéséről lesz szó. Ezen túlmenően csak (adó)szakmai apróságnak tűnik, de a határon átnyúló biztosításoknál további problémát jelenthet, hogy ha a szolgáltatást nyújtó biztosító országában alkalmazzák a biztosítási adót, ez kettős adóztatáshoz vezethet.
Úgy vélem, a fenti gondolatok megmutatják: a biztosítási adó bevezetése számos kérdést vet majd fel, és ezek jó részére még nem ismerjük a válaszokat.
