A társasági adótörvény tavalyi módosítása lehetővé teszi a látványcsapatsportok − labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong − támogatását, úgy, hogy a támogatásra adott összeget a cég a juttatás évében, illetve az azt követő három adóévben levonja a társasági adójából. A társaságok két oldalon is érvényesíthetnek adókedvezményt a társasági adóban, ha sportegyesületeket, klubokat, akár középiskolai, egyetemi szövetségeket részesítenek támogatásban. Egyrészt az adó alapját csökkenthetik a támogatás összegével, másrészt a társasági adóból is levonható a kedvezmény. Ezzel 10 vagy 19 százalék garantált profitot realizálhatnak a befektetők.
Szűk fél év után rácfelvarráson, pontosításon esett át a törvény szövege, amit a múlt héten fogadott el a parlament és a napokban jelenik meg a Magyar Közlönyben. A módosítás szerint már nem csupán a támogatott sportegyesületnek kell köztartozásmentesnek lennie, hanem a támogatónak is. A támogató köztartozás-nélkülisége megjelenik a szövegben akkor is, amikor a támogatási igazolást igényli a támogatás igénybevevője. A kérelemben eddig csak a támogató adatait − név, székhely, adószám − kellett megadni, most köztartozásmentes támogató szerepel a módosított jogszabály szövegében.
Az ilyen támogatást csak az a sportszervezet veheti igénybe, amelyik legalább két éve működik. A módosítás különbséget tesz a támogatás igénybevételéhez szükséges működési idő és a sportszakmai szempontú működési idő között. A kettő például úgy különbözhet egymástól, hogy az egyesület maga régóta működik, részt vesz a bajnokságban, de gazdasági társaságot alapít és a bajnokságban való indulás jogát erre a társaságra ruházza át. Amennyiben a gazdasági társaság nem működik még két éve, nem vehetné igénybe a támogatást, de a módosítás az ilyen helyzetekben megengedi azt.
Eddig a támogatást 500 millió forint értékű sportfejlesztési programra lehetett igénybe venni. A most elfogadott módosítás azonban 300 millió forintra csökkenti ezt a határt, s a támogatásokat a Nemzeti Sportintézet, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium bírálja el.
