Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A magyar politika megoldása, amelynek a válság munkaerőpiacra gyakorolt negatív hatásait kellett volna enyhítenie, 2010 elejéig csak keveseknek jelentett segítséget − derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) tegnap megjelent tanulmányából. A dokumentum szerint a jövedelmi egyenlőtlenségek élesedtek a válság idején, nagyrészt a magánszektor béreinek csökkenése következtében.
A tanulmány 2009−2010-es időszakot felölelő, illetve a 2008−2009 közötti \"magyar út\" jellegzetességeit bemutató, Magyarországra vonatkozó fejezetei a foglalkoztatási kiigazítás mellett a magán-, valamint az az állami szektorban a munkahelyek megőrzése melletti erős elkötelezettségre mutatnak rá.
Az állami vállalatok válság előtti foglalkoztatási szintjét ugyan sikerült megőrizni, azonban a kormány a növekvő számú és arra jogosult, állását elvesztő munkavállaló támogatását finanszírozta, minden más olyan programot leállított, amelyek célja a ténylegesen munkanélkülivé váltak támogatása lett volna − fogalmaz a dokumentum. Annak ellenére, hogy mintegy 50−100 ezer munkahelyet teremtettek és védtek meg, a regisztrált munkanélküliek száma a legoptimistább forgatókönyv szerint is 424 ezerről az eddigi legmagasabb szintre, 659 ezerre emelkedett 2008 szeptembere és 2010 februárja között. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma 3,9 millióról 3,7 millióra csökkent, az ILO tanulmánya ezek alapján úgy véli, azok többsége, akik az elbocsátás kockázatával néztek szembe, végül ténylegesen is elvesztette az állását, arra pedig csekély esély van, hogy újra munkát találjanak, a munkaerő-kereslet ugyanis jelentősen visszaesett.
A válság hatásai kapcsán Köllő János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója öt tanulságot fogalmazott meg. Véleménye szerint abban, hogy nagy áldozatok nélkül túl lehessen élni egy, a mostanihoz hasonló válságot, fontos szerepet játszik az intézményrendszer, a takarékos fiskális politika, illetve az automatikus stabilizátorok − azaz egy olyan jóléti rendszer, amely különösebb beavatkozás nélkül képes enyhíteni a jövedelemcsökkenést. A hatások tompításához stabil intézményrendszer és megállapodott eljárások szükségesek (például munkaidőszámla, foglalkoztatástermelékenységi megállapodások), ezeket azonban nem lehet hirtelen feltalálni, illetve kiemelten fontos a társadalmi párbeszéd is.
