A mai társadalmakban a hosszú távú gondolkozást az intézményrendszer biztosítja. Az írott és íratlan szabályok információt biztosítanak mások várható cselekedeteiről és kizárják a társadalom számára kártékony magatartási formákat − ezzel jelentősen csökkentik a jövőt érintő bizonytalanságot és lehetővé teszik a racionális döntéseket a szereplők számára. A gazdasági növekedés szempontjából a legmeghatározóbb intézmények a tulajdonjogok védelme és a szerződések kikényszerítése. Ezeket egészíti ki a politikában a fékek és ellensúlyok rendszere, mely lehetővé teszi, hogy a kormányzat hitelesen el tudja magát kötelezni a szabálykövető magatartás mellett.
Az intézményrendszer azonban csupán akkor működik megfelelően, ha mind az állam, mind a polgárok elkötelezettek a szabályok betartásában. Ha az állam működését átszövi a korrupció, és a közszolgáltatások az életesélyek különbségeinek csökkentése helyett az egyenlőtlenség növekedéséhez járulnak hozzá, a nem kivételezett csoportok feltehetően kevés indíttatást éreznek arra, hogy a szabályokat betartsák. A szabálykövető magatartásminták kialakulásában a norma vagy az alkotó legitimációjából fakadó önkéntes és szokáson alapuló szabálykövetésnek kiemelt jelentősége van. Utóbbi a legkevésbé költséges módja a szabályok kikényszerítésének. Amennyiben viszont ez hiányzik, és a szabályok követése nem közvetlen önérdek, a szabálykerülés válik elterjedtté.
A szabálykerülő magatartás elterjedtsége azt jelenti, hogy a szabályok nem képesek megfelelni céljaiknak, azaz csökkenteni a jövőt érintő bizonytalanságot. Ebből adódóan a hosszú távú tervek ellehetetlenülnek, helyette az egyéni tervek középpontjába a napi túlélés kerül. Ilyen környezetben a politikusok sem tervezhetnek hosszú távra, hisz szavazatot csupán rövid távú, megfogható ígéretekkel szerezhetnek − ezek azonban ritkán fednek át a fenntartható fejlődés szempontjaival.
A 2010 áprilisában hatalomba lépő kormány új korszakot kívánt kezdeni, és retorikájában hadat üzent a szabálysértőknek, a jóléti ellátások indokolatlan igénybevevőinek és az adócsalóknak is. Elkötelezte magát az adósság csökkentése mellett is. A társadalom kis csalásai elleni harc idején azonban látványosan megfeledkezett önmaga korlátozásáról, és a többségi elv mindenhatóságát hirdetve privilégiumának tekintette a szabályok megszegését és újraértelmezését. A tárgyalás nélkül kivetett különadók, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, a magánnyugdíjpénztárak zsarolás általi államosítása vagy a végtörlesztés kikényszerítése mind azt sugallta, hogy a kétharmados többség birtokában a kormány mindent megtehet és gyakran meg is tesz.
Az állam szabályszegő magatartása nem maradhat következmények nélkül. A korábban is gyenge intézményrendszer további aláásása felerősítette a bizonytalanságot és a rövid távú orientációt mind az egyéni, mind a politikai döntéshozatalban. Ennek eredményeként pedig egymás után lehetetlenülnek el mindazok a célok, melyek érdekében a kormányzat szélsőséges eszközökhöz nyúlt. A kormánynak, korábbi erős álláspontját feladva, a nemzetközi szervekhez kellett segítségért fordulnia.
A lassú, hosszú távú hatások mellett azonban hasonlóan súlyosak a rövid távú hatások is: az a tudat, hogy a kormány szabadon (vissza)él kétharmados felhatalmazásával, állandó teret biztosít a rémhírkeltésre, az ezt követő pánikreakciókra majd a tűzoltásszerű válaszlépésekre. Tavaly ősszel a kormányzatnak hivatalosan cáfolnia kellett a lakossági betétek államosításáról szóló híreket. Az MNB tartalékjának kormányzati felhasználásáról szóló pletykák január elején 10 százalék fölé mozdították a magyar állampapírok hozamát és 324-es szintig gyengítették a forintot az euróval szemben. A kormányzatnak ezt követően, korábbi kommunikációját feladva, hangsúlyoznia kellett elkötelezettségét a nemzetközi szervekkel folytatott tárgyalások lezárására és a feltételek teljesítésére.
A tárgyalások összefüggésében a kormányfő a napokban a korábbi buldózerpolitikával ellentétben meghirdette a konszolidáció programját, melynek során nagyobb erőfeszítést tesznek az ellenzék bevonására a sarkalatos törvények meghozatalakor. Az elmúlt másfél év tükrében mindez azonban feltehetően kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzzék a társadalmat arról, hogy elkötelezték magukat az önkorlátozás mellett. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, és a rendszerben változatlan jellemző, hogy bármilyen szabály bármikor megváltozhat, a társadalomban a szélsőséges bizonytalanság tovább él annak minden következményével együtt. A hatalom önkorlátozásra való képtelensége hozza létre a rövid táv uralmát, az állandóságot a változásban.
