A kormány kész a jegybanktörvény módosítására az EU kérésének megfelelően − mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság tegnapi tanácskozásán. Így a kormány tervei szerint kikerül a jogszabályból az az évtizedes gyakorlat, hogy a monetáris tanács ülésén a kormány képviselője részt vehet. Ugyancsak módosítja a kormány az alkotmányt életbe léptető átmeneti törvényt, amiből törlik a PSZÁF−MNB összevonásának lehetőségét, természetesen ezeket a módosításokat a parlamentnek kell megszavaznia a tárcavezető szerint.
Matolcsy meghallgatását a három ellenzéki párt együttesen kezdeményezte, eredetileg a 2012-es költségvetésről szólt volna, ám a legkevesebb szó erről esett. Matolcsy elmondta, a költségvetés 2011-es hiánya a GDP 6,2 százalékára rúg, ám ha az egyszeri tételektől megtisztítjuk azokat, akkor a deficit már csak 2,8 százalék, ami a 2,94 százalékos hiánycél alatt marad. Ez egy kézben tartott, feszes stabil költségvetés − fogalmazott Matolcsy, aki szerint az egyszeri tételek mögött az áfa-visszafizetések 250 milliárdos tétele, vagy a Mol Nyrt. 500 milliárdos megvásárlása áll. Ugyancsak egyszeri tételnek számolja Matolcsy a MÁV-csoport 60, a megyei önkormányzatok 196 milliárdos konszolidálását, valamint a MFB Zrt. 120 milliárdos tőkeemelését is. Év közben a kormány egyszer 250 milliárdos zárolást hajtott végre, illetve 100 milliárdos csomagot fogadott el szeptemberben − így lett a hiány 1734 milliárd.
Az uniós statisztikák alapján számított egyenleg ugyanakkor − a magánpénztári pénzeknek köszönhetően − a GDP plusz három százalékát teszi ki, igaz, ez is csak egyszeri intézkedésekkel magyarázható − tette hozzá Matolcsy. A nemzetgazdasági miniszter kérdés nélkül megvédte az egykulcsos adórendszert: az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított.
