Január elejétől indul az otthonvédelmi akcióterv azon része, amelyben a Nemzeti Eszközkezelő (NET) a program feltételeinek megfelelő adósok lakásait megvásárolja, és bérbe adja azt az adósoknak, egy készülő kormányrendeletben meghatározott, de mindenképpen méltányos, szociális bérleti díjért. Az első szerződéskötések lezárása május körül várható − jelentette be Csillag Tamás, a NET Zrt. vezérigazgatója. A NET-program leginkább a kilakoltatással fenyegetett hiteladósokon segít. A bankoknak január 15-ig kell meghatározni, hogy az első negyedévre mely ingatlanokat jelölik a kényszerértékesítési kvótába, erről értesítik a hiteladóst, aki útmutatást is kap az ügyintézéshez. Ezután 30 nap áll a rendelkezésére, hogy a jegyzőtől és az államkincstártól beszerezze a szociális helyzetére vonatkozó igazolásokat, amelyek birtokában a meghatározott bankfiókban benyújthatja a szándéknyilatkozatát. Innentől védettnek számít, már nem lakoltatható ki. A bérlők két éven belül visszavásárolhatják az ingatlant, ám e határidő lejártával sem cél, hogy a NET eladja ezeket a lakásokat − hangsúlyozta a vezérigazgató.
