A lakosság felének nincs megtakarítása, akiknek pedig van, azok többsége semmiféle hosszú távú tervet nem készített befektetésével kapcsolatban. A nyugdíjpénztári vagyon elvételével − ez 2800 milliárd forintot jelent − a nyugdíjcélú megtakarítások aránya mélybe zuhant, s egyelőre nem látszik sem olyan konstrukció, sem attitűdbeli változás, ami ezen javíthatna.
Nyugdíjakra nagyjából annyi járulékot fizetnek be évente a munkaadók és munkavállalók, mint amit a magánpénztári vagyon tett ki, ehhez képest az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások értéke az ezermilliárd forintot sem éri el − vagyis ezen az ágon a jelenlegi rendszer szerint nagy áttörés nem várható.
A hosszú távú befektetéseket sorra véve a tartós befektetési számlák és a nyugdíj-előtakarékossági számlák jöhetnek még szóba − ezeket az állam adókedvezménnyel támogatja. A tartós befektetési számla persze inkább tekinthető egyszerű megtakarításnak, semmint nyugdíjcélúnak. A nyugdíj-előtakarékossági számla penetrációja pedig egyelőre nem emelkedik, nagyjából ugyanakkora tételt tesz ki évek óta az itt elhelyezett vagyon, illetve az érintettek köre. Ez néhány tízezer fő.
Ezekkel a konstrukciókkal nem alakítható ki az öngondoskodás jelenleginél stabilabb rendszere, ehhez szakértők szerint sokkal átfogóbb szabályozás kellene. Ennek sarkalatos pontja a fenntarthatóság, a tervezhetőség és kiszámíthatóság − ezeket elég nehéz lesz felépíteni, hiszen a második pillér gyors megszüntetése, a nyugdíjszabályok ellentmondást nem tűrő átalakítása nem ebbe az irányba mutat.
