Romló feltételek mellett stagnáló minőségű ellátásról és finanszírozási nehézségekről tanúskodik az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a háziorvosi ellátás 2005−2010-es működéséről szóló jelentése. Az E-Alapból a területre fordított összeg reálértékben 8,3 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban. Az alapellátás megerősítésének hangsúlyozása ellenére nem dolgoztak ki a háziorvosi ellátás megújítását szolgáló hosszú és középtávú fejlesztési tervet − állapítja meg az ÁSZ. Korlátozott a praxisjog adásvétele, a humán erőforrás romló helyzete pedig az ellátórendszer ellehetetlenülését vetíti előre. Az ÁSZ szerint az orvosok jelentős része többet dolgozik, mint amit az EU munkaidő-direktívája és az OEP-pel kötött szerződés megenged. A vizsgálat szerint a megbetegedési és halálozási mutatók jelentősen eltérnek annak függvényében, hogy az adott település miképp illeszkedik a háziorvosi rendszerhez. Az ÁSZ szakmai program kidolgozását, a működtetési jog újraszabályozását és a szakfelügyelet erősítését javasolja. A háziorvosi finanszírozás 2010-ben 69,8 milliárd forintot tett ki. A betöltetlen praxisok száma 171, 220 ezer magyar állampolgár pedig állandó háziorvos nélküli településen él.
