BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az MFB finanszírozná az állami mobilcéget?

2011. december 7. szerda, 00:00

A Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton − tudta meg a Napi Gazdaság. Információink szerint amennyiben a konzorcium sikerrel szerepel a tenderen, a Posta 10 százalékos részesedéshez jutna a cégben, a másik két társaság pedig 45-45 százalékkal rendelkezne. Az indulóknak december 8-án kell beadniuk jelentkezésüket, a frekvencia-árverés pedig januárban várható. Az érintettek mind ez ideig nem nyilatkoztak az ezzel kapcsolatos szándékukról. A Posta, amelynek hagyományos tevékenységből − például a levélforgalomból − származó bevételei fokozatosan csökkennek, korábban azt közölte lapunkkal, hogy készül a piacnyitásra, a 2013-as postapiaci liberalizációra.

Elkészült egy stratégiai irányokat meghatározó dokumentum, amely számba veszi a lehetséges új piacokon való megjelenéseket. Elemzik a lehetőségeket, megvizsgálják a lehetséges stratégiai irányokat. A Magyar Posta mindent megtesz, hogy a liberalizáció után is sikeres és nyereséges vállalat maradjon. Úgy tudjuk, hogy a Posta hálózatát, hivatalát apportálná a cégbe, szakértők szerint körülbelül 500 olyan postahelye van, amely alkalmas lenne a szolgáltatás kiszolgálására, az MVM és az MFB pedig forrást biztosítana a fejlesztésekhez. Szakemberek szerint a cégnek a következő öt évben 80−115 milliárd forintnyi befektetést kellene végrehajtania.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet