BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az igényeltnél kevesebbhez jutnak a vasutasok

2011. december 1. csütörtök, 00:00

A kormány fizet a MÁV-Cargo eladása után a vasutasoknak a privatizációs bevételből − erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke.  Idén egymilliárd forintot, 2012-ben és 2013-ban négymilliárd forintot ad a kormány vasutasoknak. A MÁV-Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007. május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere, a Győr−Sopron−Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) került ki győztesen.

A korábbi kormányok úgy találta, hogy nincs módja  a kifizetésre, ami után a VDSZSZ gördülő sztrájkba kezdett, s ennek során azt követelték,  hogy a MÁV-csoportnál dolgozó 35 ezer munkavállaló kapjon fejenként nettó 250 ezer fontot, illetve 10 százalékos bérfejlesztést. (Eszerint csak a készpénzigény 8,7 milliárd forintot jelentett.)

Orbán most azt mondta: \"súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy a kormány eladta a MÁV-Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás jövedelmező üzletág\". A miniszterelnök kijelentette: előbb-utóbb a MÁV-nak ismét lesz teherszállítása, mert enélkül nehéz elképzelni, hogyan lehet talpra állítani a nyakig eladósodott vállalatot. (Szakemberek szerint ez nem hozna megoldást, hisz az unióban nem megengedett a különböző − például áru-, illetve személyszállítási − tevékenységek keresztfinanszírozása.)

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet