BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bukása előtt föltámasztanák a Győr-Gönyű kikötőt

A kormány maga próbálja meg egy száz százalékban állami tulajdonú működtető cég hadba állításával életre kelteni a Győr-Gönyű kikötőt. Fellegi álmai szerint az Audi is vízen szállítja majd autóit.

2011. november 24. csütörtök, 00:00

A kormányzat megpróbálja felébreszteni Csipkerózsika-álmából a Győr-Gönyű kikötőt. A vízi és a közúti kapcsolat megépítése után  mintegy tízmilliárd forintból, javarészt uniós pénzekből 2008-ban úgy sikerült megépíteni a vasúti összeköttetést, hogy aztán az napjaikban sem működik, így tartani lehet attól, hogy Brüsszel visszaköveteli a mintegy nyolcmilliárdos támogatást.

A 2008-ban átadott 12 kilométeres iparvágány kihasználatlan, az ipari parkban alig akad betelepülő.  Szakértők szerint épp a drága vasút tartja vissza a befektetőket. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint viszont az vezetett a jelenlegi állapothoz, hogy a kikötő vagyonkezelője elmulasztotta a működtető társaság létrehozását, amely megfelelően kezelte volna a kikötő kiépült kapacitásait. Emellett a kikötőbe betelepült üzemeltető társaság tulajdonosi összetételének érdekei, áruforgalmi és tarifapolitikája, valamint a verseny hiánya is közrejátszott abban, hogy a kikötő nem vonzotta az árut.

Az üzemeltető Győr-Gönyű Kikötő Zrt. vezérigazgatója, Pintér Ákos visszautasítja az előbbieket, s lapunknak elmondta, a cég, amely a kikötő jelenleg is jól működő részeit saját beruházásban megépítette, a földterület használatáért jelentős bérleti díjat fizet az államnak, és a kiépített infrastruktúrát 18 éves használat után ingyen állami tulajdonba adja. Természetesen alapvető érdek, hogy jól működjön a  kikötő, a tulajdonosok hatvan százaléka magyar kereskedő, szállítmányozó, a két önkormányzat negyven százaléka pedig osztrák kézben van. A gond az, hogy az állam nem biztosított kedvező feltételeket a betelepülni szándékozó cégeknek, és a vasútvonal sem működtethető gazdaságosan.

A kormányzat  most a kikötő jobb működését több versenyképes szolgáltatást nyújtó betelepülővel kívánja elősegíteni − legalábbis ezt válaszolta Fellegi Tamás fejlesztésért felelős miniszter Magyar Zoltán képviselő írásbeli kérdésére. Fellegiék felkérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) Zrt.-t, hogy minél előbb hozzanak létre egy száz százalékban állami tulajdonú társaságot, amely megkezdené a kikötő komplex működtetését.

A minisztérium reményei szerint a vállalat az \"új betelepülőkkel, gazdasági partnerekkel és számos logisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozással utat nyithat a kikötőben kibontakozó szolgáltatási versenynek\". Azt nem sikerült megtudnunk, hogy ez a folyamat hol tart. A miniszter szerint a kikötő vagyonkezelője eddig nem tudta hasznosítani a kiépült vasúti kapcsolatot, ezért a tárcavezető úgy döntött, hogy a vasút üzemeltetését a MÁV Zrt. kezébe adja, amely a legalacsonyabb pályadíjat érvényesíti majd, az integrálás az év végéig megtörténik.

Hackl Mónika, a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, jelenleg zajlik az ingatlanokkal kapcsolatos átírások előkészítése, a vonal működési engedélyének kiterjesztésével biztosítani fogja a szabad hozzáférést a vasúti pálya használatához.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet