A feketelista.hu összesítése szerint 458 cégnek van egyenként 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya, huszoneggyel kevesebbnek, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál azonban nem változott egy év alatt, a cégek együttes adóhiánya 142,5 milliárd forintot tesz ki, az egy évvel korábbinál mintegy ötmilliárddal többet. Az adat nem a nyilvántartott teljes adótartozásra vonatkozik − az meghaladja a 2200 milliárd forintot −, hanem azokat a hiányokat, be nem fizetett vagy be sem vallott adókat tartalmazza, amelyekre az ellenőrök vizsgálata derített fényt. Tizenkilenc cég adóhiánya meghaladja az egymilliárd forintot is, az élen szereplő, felszámolás alatt álló miskolci DAM 2004 Kft. pedig 6,7 milliárdos tartozásával minden eddigi rekordot megdöntött a portál szerint. A második helyezett a szintén felszámolás alatt álló Politrend Kereskedelmi Kft. 2,7 milliárdos adóhiánnyal. Az egy évvel korábbihoz képest nem változott a főváros és a vidék aránya, a \"százmilliós\" cégek 45,5 százalékát jegyezték be Budapesten.
