A távközlésben a mobil adatszolgáltatás ma az egyik leggyorsabban fejlődő és leginnovatívabb terület: a telefonálók már okos mobiltelefonjukon könnyűszerrel szörfölhetnek az interneten, navigációs célra és sok más hasznos dologra használhatják az okos eszközt. Ma már azonban egy vállalat munkatársai ezen a készüléken elérhetik és olvashatják a vállalati e-maileket is, láthatják a vállalat belső naptárát, s a felhasználók a készülék segítségével tudják szinkronizálni a vállalati címjegyzéket is − mondta Mohácsi László, a KFKI Zrt. telekommunikációs értékesítésért felelős igazgatója.
Emellett vannak kifejezetten vállalatspecifikus alkalmazások, melyek mobil adatszolgáltatás segítségével távolról, okos telefonon is elérhetők, használhatók. Egy ügyféllátogató kolléga például értékesítési információkat juttathat el a központba, ami után azonnal megkezdődhet az áruszállítás. Más cégtevékenység esetén szakértő kollégák az okos telefonjukkal készített fotókat azonnal adatbázisokba küldhetik, ezzel is meggyorsítva az ügyintézést. A mobil adatszolgáltatással tehát idő és pénz takarítható meg, sőt a cégek versenyképessége növelhető, hiszen az okos alkalmazások erősítik a cég megbízhatóságát.
Ma még azt lehet tapasztalni, hogy bár a vállalatok Magyarországon is megvásárolják a munkatársak számára az okos telefonokat, de nem feltétlen mobil adatszolgáltatással. Így viszont nem használnak ki minden lehetőséget, ami ezzel a beszerzéssel együtt járna. Egy ilyen okos telefon igazán akkor lesz okos, ha minden esetben mobil adatelérést, szolgáltatást is vásárolnak hozzá. Az esetek egy jelentős részében ez ma még nem történik meg − mondta Mohácsi László, aki szerint ez a közeljövőben markánsan meg fog változni, mert az okos telefonok képességeit a mobil adat igénybevétele nélkül igazán nem lehet kihasználni.
Az igazgató azt is elmondta, hogy a KFKI-nál, a Magyar Telekom Csoport tagjánál minden tudás és eszköz adott arra, hogy az ügyfelek használattal kapcsolatos beállítási problémáit megoldja annak érdekében, hogy az okos telefonok a mobil adatszolgáltatások révén valóban okos telefonként működjenek, ráadásul költséghatékonyan. Azoknak az ügyfeleknek, akik ilyen okostelefon-flottákat és komplett megoldáscsomagokat vásárolnak náluk, díjmentesen vállalják beállításaik elvégzését. Így az ügyfelek a támogatással tényleg ki tudják használni azokat a lehetőségeket, amire ezek az okos telefonok és a mobil adatkapcsolat képes.
