BUX 130858.08 0,17 %
OTP 40060 0,4 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy kissé megmozdult a reklámpiac

2011. november 9. szerda, 00:00

A reklámköltés szempontjából idén a harmadik negyedév bizonyult a legerősebbnek, az első negyedévi stagnálás és a második negyedévi csaknem 3 százalékos emelkedés után július−szeptember között négy százalékkal emelkedett a listaáras reklámkötés, így az év első kilenc hónapjában összességében 2,6 százalékos gyarapodás következett be az első év azonos időszakához képest − derül ki a Kantar Media adataiból.

Az év eddig eltelt időszakában a médiatípusok közül a kábeltelevízióknál volt a legszámottevőbb, csaknem 23 százalékos a növekedés, ezt a szakemberek az ott végrehajtott áremeléssel indokolják. A kábeltelevíziós piac mellett − szintén csaknem ilyen mértékben − növekedést ért el a mozi is, és bár ezekhez képest jóval szerényebb mértékben − 6,2 százalékkal −, de növekedni tudott a rádiós piac is, miközben az értékesített reklámfelület 7,6 százalékkal csökkent. A korábbi évekhez képest viszont szerényebben gyarapodott idén az első kilenc hónapban az internet, itt csak 3,1 százalékkal bővültek a display-bevételek. (A keresőhirdetések ebben nem szerepelnek.) A korábbi időszak tendenciájába illeszkedik a televíziós piac reklámköltése: miközben ugyanis 9 százalékkal csökkent az értékesített reklámfelület, csaknem ilyen mértékben mérséklődött az itteni reklámköltés a három országos csatornán.

A Top 20 piaci kategória listaáras reklámköltését továbbra is a gyógyhatású készítmények vezetik, itt a növekedés 20 százalékos, szintén szépen nőtt − 21,2 százalékkal − a gépjárműpiac, s ezzel a tavalyi hetedik helyről a negyedikre tornázta fel magát. A kereskedelmi vállalkozások még az előbbi kettőnél is jobban növelték reklámköltésüket: a 26,7 százalékos növekedésnek köszönhetően pedig a szektor a tavalyi nyolcadik helyről az ötödikre került az idén. Az egykori nagy hirdető, a mobil távközlés viszont már egy ideje visszafogottan költ, s így volt ez az idén is, amikor is 14,6 százalékkal költött kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az adatokból az is kiderül, hogy miközben a teljes listaáras reklámköltés 2,6 százalékkal nőtt idén az első három negyedévben a bázishoz képest, az fmcg-szektor költése négy százalékkal csökkent. Néhány szektor azonban szerencsére ráerősített, közülük is a kereskedelem volt a legaktívabb, amely több mint 37 százalékkal növelte a reklámköltést. A kereskedelmi vállalatok között a hipermarketek húzták a mezőnyt, de az üzletközpontokkal kapcsolatos reklámköltésnek is jelentős szerepe volt a szektor növekedésében. A kereskedelem mellett a gyógyászat és a gyógyhatású készítmények reklámköltése is jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban. Ezzel megőrizte vezető szerepét a teljes hirdetői piacon. A második és a harmadik helyen sem volt változás: az előbbin az élelmiszer, utóbbi helyen pedig a szépségápolás szerepel.

A TOP 10 piaci kategória reklámköltése (listaár, milliárd forint)
2010 2011 Kategória 2010. jan−szept 2011. jan.−szept.
1 1 gyógyhatású készítmény 54,3 65,4
2 2 bank 30,4 30,2
3 3 kult., sport, szerencsejáték 24 22,5
7 4 gépjármű 17 20,7
8 5 kereskedelmi vállalat 15,1 19,2
4 6 mobil távközlés 21,2 18,1
5 7 tisztítószer 18,6 17,7
9 8 tömegtájékoztatás 13,8 15,5
6 9 tejtermék 17,8 14,4
11 10 élelmiszerüzlet, élelmiszermárka 11,9 12,5
Forrás: Kantar Media
Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet