Történelmi időszakot hagyott maga mögött az irodapiac a harmadik negyedévvel, amikor is egyetlen új épülettel sem bővült a budapesti kínálat. Igaz, már az első két negyedév is csak egy-egy megnyitást hozott (Calasanz Downtown, 2700 négyzetméter, Officium, 14 500 négyzetméter). A bérbeadás 32 százalékkal meghaladta az előző időszakét, az üres területek aránya mégsem csökkenhetett 20,7 százalék alá, mert a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának adatai szerint a 156 bérleti tranzakció 114 ezer négyzetméternyi területének 42 százaléka a meglévő szerződések hosszabbítását jelentette, s nem járt új terület elfoglalásával. Az év végéig még mintegy 80 ezer négyzetméter gyarapodás várható (a TriGranit fejlesztésében a K&H-székház, az Erste Immorent Laurus irdaháza, a KÖKI irodaterületei és a BAH Center), a terület jelentős része azonban előbérleti konstrukcióban megtelt. A harmadik negyedévben két nagy előbérleti szerződést kötöttek, a 17,5 ezer négyzetméternyi elköteleződés - egyike a KPMG 8,5 ezer négyzetmétere a Volga szálló helyén épülő irodaházban - 16 százalékot tett ki az összes bérbeadásban. Az észak-budai alpiacon a legkevesebb az üres terület, melynek éllovasa továbbra is az agglomeráció. A DTZ adatai szerint Kelet-Közép-Európa más városai sem mutatnak rózsásabb képet; Prágában és Varsóban az éves új kínálat 100-120 ezer négyzetméter közé várható. A hazai bérleti díjak a 10,5-12,5 eurós sávban maradnak.
