Mégsem valósul meg a hazai és nemzetközi város- és műemlékvédők, valamint a lakosság körében nagy vihart kavart belvárosi Zeppelin projekt, a fejlesztő ugyanis visszavonta engedélyezési kérelmét. A pesti belvárosi Bécsi utca teljes páros oldalának, öt épületnek a lebontásával tervezett, tavaly kérelmezett, Új városközpont névre keresztelt multifunkciós komplexum a tetejére elképzelt, a Zeppelin léghajók alakját idéző szállodáról kapta a nevét. Az engedélyezési kérelem visszavonására annak a bírósági ítéletnek a végrehajtása során került sor, melyben a Fővárosi Bíróság megsemmisítette az első és másodfokon kiadott elvi építési engedélyeket. Az első fokon engedélyezett tervet három civil szervezet fellebbezése nyomán felére csökkentett méretben hagyta jóvá a másodfokú hatóság, azonban az ebben az engedélyben is megmaradt jogsértések miatt a Budapest Világörökségéért Alapítvány bíróságra vitte az ügyet, amely ítéletében új eljárásra utasította az elsőfokú építési hatóságot. Az elsőfokú építési hatóság, a belvárosi-lipótvárosi önkormányzat építési osztálya az ítélet, illetve a kérelem visszavonása alapján megszüntette az engedélyezési eljárást.
