Miközben a válság kitörésekor az eurózóna államainak mindegyikében a GDP 3 százaléka alatt volt az államháztartási hiány, addig a költségvetés strukturális − azaz a gazdaság ciklikus ingadozásától és az egyedi, átmeneti tételektől megtisztított − pozíciója és az államadósság terén több országban is a mozgástér − azaz a költségvetési eszközökkel megvalósuló gazdaságélénkítés lehetőségének − hiánya látszódott. Ennek ellenére 2008−2009 során minden euróövezeti országban erőteljesen nőtt a költségvetés hiánya és az államadósság, ez pedig a kedvezőtlen induló helyzettel rendelkező tagállamokban (Görögország, Portugália) a kockázati megítélés nagymértékű romlásához vezetett. Egyes országoknál (Írország, Spanyolország) előzetesen úgy tűnt, hogy elegendő költségvetési mozgástérrel rendelkeztek ugyan a válságot megelőzően, azonban a pénzügyi szektornak történő állami segítségnyújtás, a túlzott (a gazdasági visszaesés negatív hatásainak ellensúlyozásán túlmutató) fiskális expanzió és az átlagosnál mélyebb recesszió esetükben is a fenntartható fiskális politika megkérdőjeleződését okozta.
A válság tapasztalatai alapján a jövőben a magánszektorbeli egyensúlytalanságok figyelemmel kísérése felértékelődik, így kiszűrhetővé válhatnak az ír vagy a spanyol esethez hasonló események. A válság emellett rávilágított arra is, hogy a költségvetési politika lehetőségeinél a hagyományos, hiányon alapuló megközelítés mellett a befektetők egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az adósságnak.
Az európai adósságválság árnyékában és a magyar euróérettség szempontjából egyaránt kiemelt fontosságú az ország költségvetési mozgásterének és fiskális fenntarthatóságának értékelése. Amennyiben a kormány maradéktalanul meg tudja valósítani minden bejelentett intézkedését, akkor a magyar államadósság tartósan csökkenő pályára állhat és kedvező esetben − azaz két százalék feletti tartós gazdasági növekedés és az elmúlt években megfigyeltnél nem magasabb kamatok mellett − 2020-ig a GDP hatvan százaléka alá süllyedhet. Ez mindenképpen kedvező irányú változásnak tekinthető − legalábbis az euróövezeti tagállamokkal való összehasonlításban −, ugyanakkor a hasonló fejlettségű országokhoz képest továbbra is magas adósságráta várható. Ez azt jelenti, hogy a magas állami eladósodás − a költségvetési hiány kedvező alakulása ellenére − a jövőben is korlátozhatja a magyar fiskális politika lehetőségeit.
A válság tapasztalatait, illetve a hosszú ideig fegyelmezetlen magyar költségvetési politika következtében kialakuló kedvezőtlen kiinduló helyzetet figyelembe véve több érv is felsorakoztatható amellett, hogy Magyarországnak érdemes lehet a maastrichti adósságkritériumnál alacsonyabb adósságcélt kitűznie. Egyrészt a magyar államadósság fejlettségi szintünkhöz képest igen magas, hiszen a visegrádi országok 40-50 százalékos átlagához képest 2011 végén is jóval 70 százalék feletti adósságráta várható. Másrészt a magánszektor megtakarításaihoz képest is igen magas az állam eladósodása, ami külső adósságmutatóink kedvezőtlen alakulásában is tükröződik, azaz az állami eladósodás erőteljesebb visszaszorítása külső sérülékenységünk szempontjából is kívánatos lenne. Harmadrészt kedvezőtlen az adósságunk szerkezete is: magas a devizaadósság aránya és viszonylag rövid az átlagos futamidő.
Tovább kell tehát menni a költségvetési hiány és adósság fenntartható módon való csökkentésének útján. Pozitívnak tekinthető, hogy a gazdaságpolitika felismerte a helyzet súlyosságát és elkötelezett a szükséges intézkedések meghozatala mellett, azonban a terveket egyelőre jelentős megvalósítási kockázatok övezik, ugyanis az intézkedéseket megalapozó jogszabályok vagy nem készültek el vagy még nem alkalmazzák azokat, így nem ítélhető meg sikerességük sem. A jelenleg is zajló magyar költségvetési kiigazítás szerkezetét és a megfogalmazott irányokat tekintve a fiskális fenntarthatóság és a gazdasági növekedés szempontjából kedvező, hogy a kiigazítás középtávon nagyobbrészt a kiadások csökkentésére épül, a munkát és a tőkét terhelő adók csökkennek, ugyanakkor a tervezett hiánypálya tartása érdekében a fogyasztási jellegű adókat emelték, illetve rövid távon a befektetői megítélés szempontjából kedvezőtlen átmeneti intézkedéseket is bevezettek.
Hoffmann MIhály, MNB
