Augusztusban az építőipari termelés volumene kiigazítva 12,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az év első nyolchavi teljesítménye 10,9 százalékkal maradt el a 2010. azonos időszakitól. Az év első nyolc hónapjában az épületek építése 11,4 százalékkal, az egyéb építményeké 11,2 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése augusztusi teljesítménye − projektszervezés, épületek szerkezetépítése − mintegy harmadával esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A jelentős csökkenés oka részben az egy évvel korábbi, ipari, kereskedelmi és oktatási épületeken végzett munkák adta magas bázis volt. Az egyéb építmények ágazat kibocsátása 1,3 százalékkal, a speciális szaképítés ágazaté − szerelési és szakipari munkák − 3,1 százalékkal maradt el a 2010. azonos időszakitól.
Mintegy 17 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek idén augusztusban, mint egy évvel ezelőtt, az első nyolc hónap új szerződéseinek volumene csaknem egynegyedével esett vissza. Az augusztus végi szerződésállomány év/év alapon 37,0 százalékot esett.
A KSH adatai a legrosszabb várakozásokat is alulmúlják − kommentálta az adatokat lapunknak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke, aki éves szinten a szektor újabb 12 százalékos zsugorodását is elképzelhetőnek tartja, s érdemi változásra jövőre sem számít. Koji szerint a termelés csökkenésével azonos mértékben zsugorodhat az alkalmazotti létszám, év végére minden tizedik építőipari foglalkoztatott veszítheti el a munkáját.
Nem jeleznek változást a KSH adatai az előző időszakhoz képest, így a GKI tartja a 10 százalékos csökkenést jósló prognózisát − válaszolta kérdésünkre Petz Raymund. A GKI Zrt. ügyvezetője az új otthonteremtési támogatásoktól sem vár élénkülést, ha azok a jelenleg ismert mértékben és körben vehetők majd igénybe. A múlt héten bejelentett, mintegy százmilliárdos nagyságrendű nagyberuházás-csomag azonban jövőre már stagnálásra javíthatja a jelenlegi, 3-4 százalékos csökkenéssel számoló prognózist.
