Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az egészségügy reformja kapcsán újra és újra felmerül a kérdés, hogy vajon az igény- vagy a kapacitásalapú tervezésnek van-e inkább létjogosultsága − mondta el a Napi Gazdaság egészségügyi konferenciáján Drexler Donát, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) ellátásszervezési igazgatója. A kapacitásalapú tervezés a status quóból indul ki és megpróbál a szűkre szabott keretek között minőség- és hatékonyságjavítást elérni a feladatok és hatáskörök pontos definiálásával. Itt lépnek be a progresszivitási szintek, amelyek mindazonáltal az igényalapú tervezésnél is értelmezhetőek. A kétféle tervezés viszonya az idealizmus és a realizmus ellentéteként értelmezhető − fejtegette Drexler.
Dán példára hivatkozva megemlítette, a skandináv ország modelljében kiemelkedően sokat, a GDP 8,4 százalékát fordítják egészségügyre, s az igényekhez igazítják az ellátórendszer kapacitását, a várható élettartam azonban mégis az európai középmezőnybe sorolja az országot.
Magyarországon ezzel szemben korszerűtlen intézményrendszerrel és egyre fokozódó területi egyenlőtlenséggel, immobil humánerőforrás és pénzhiány mellett kellene biztosítani a Semmelweis tervben megfogalmazott elvárásokat, az ellátórendszer összhangjának ismételt megteremtését, amelynek a térségi szervezés és a vele együtt értelmezhető progresszív ellátás az egyik vetülete − hangsúlyozta a GYEMSZI igazgatója. Ettől a hozzáférés és a hatékonyság javulását, valamint azt várják, hogy fokozni fogja az együttműködést a szereplők között.
A GYEMSZI feladata az ellátórendszer és a térségi ellátásszervezés összhangját megteremteni, ennek érdekében felmérték, hogy milyen beavatkozások milyen lakosságszám mellett végezhetők hatékonyan. A térségi szervezés lényege, hogy vannak olyan bavatkozások, amelyek gazdaságossága és megfelelő minősége csak mintegy egymillió lakosra szervezhető, ezért erre alkalmas centrumokat egymillió lakosonként kell létrehozni, ami már a progresszivitás és a betegutak irányába is mutat − fogalmazott Drexler Donát. Hozzátette, nyilvánvaló, hogy bizonyos ellátásokat centralizálni kell, mindeközben a decentralizáció is megjelenik. A nagy gyakorisággal végzett beavatkozásokat a lakóhely közelébe kell telepíteni, hogy ott magas színvonalon biztosítsák az ellátást. Ezzel együtt azokat a döntéseket, amelyek meghozatalához helyi információkra van szükség, helyi szintre kell delegálni.
Az előadó kiemelte, mindegyik szakmának kidolgozzák a progresszivitási szintjeit, ami garantálni fogja az egyértelmű betegutakat. A munka során a beavatkozásokat szakmánként három progresszivitási szintbe sorolták három dimenzió − a beavatkozás gyakorisága, eszköz, infrastruktúra és szaktudás igénye és költségigénye − mentén. Úgy próbálták meghatároztatni a szakmai kollégiumokkal a beavatkozások körét, hogy egyes szinten lássák el a betegek 70 százalékát, kettes szintre 25, hármas szintre 5 százalékuk jusson. Egyes szinten a városi és megyei kórházak, valamint a centrumok nyújtanának szolgáltatást. Kettes szinten a megyei kórházak és a centrumok, hármas szinten a centrum rendelkezik kapcitással.
Rámutatott, a jövőben a járóbeteg- és a krónikus ellátás hangsúlyosabb szerepet kap, ezekben is ellátási szinteket fognak meghatározni. Egyelőre az állami egészségszervezési központ kompetenciájának definiálása zajlik, valamint most határozzák meg, hogy milyen feladatokat delegáljanak a térségekre.
