A Waberer\'s Holding Zrt.-hez (WH) tartozó, hasonló tevékenységet folytató, de eddig önállóan gazdálkodó vállalkozásainak beolvasztásáról döntött a társaság közgyűlése. Ennek megfelelően a későbbiekben a holdingba kerül a nemzetközi közúti fuvarozó Waberer\'s International Zrt., a közúti, légi és tengeri szállítmányozással és logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó DeltaSped Kft., a fuvarozói, szállítási, raktározási, logisztikai informatikai rendszereket fejlesztő Inforáció Kft. és a nehézgépjárművek karbantartását végző Interszerviz Budapest Kft. − ismertette az átalakítást Wáberer György, a WH elnök-vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján.
Az átalakítás költségtakarékosabb működést eredményez, amelynek révén tovább csökken az egy kamionra jutó adminisztratív személyzet aránya, mindez azonban nem jár létszámcsökkenéssel. A cég idén összesen 250 fővel növelte munkavállalóinak számát, és 2012-ben is hasonló mértékű létszámbővítéssel számol.
A Waberer\'s árbevétele tavaly 15 százalékkal haladta meg az előző évit, 2011 első nyolc hónapjában pedig 20 százalékkal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A társaság bevételének 85 százaléka származik a nemzetközi tevékenységből, a Magyarországot nem érintő fuvarok aránya pedig 60 százalék feletti − mondta a Napi Gazdaság kérdésére a vezérigazgató.
| Megnevezés | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 |
| Konszolidált árbevétel | 87 | 88,5 | 81,2 | 91 |
| Ebit | 4,5 | 1,4 | 3,8 | 3,7 |
| Adózás előtti eredmény | 1,9 | -4,1 | 1 | 2,3 |
| * IFRS szerinti konszolidált | ||||
| Forrás: Waberer\'s Holding |
