A megvalósulás fázisába ért a szentendrei építészeti, építési tudásközpontot építése, a koncepciót jegyző ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kht. közbeszerzést írt ki a kivitelezésre. A 2008−2009-ben megfogalmazódott elképzelésre épülő, mintegy másfél milliárdos beruházást 30-30-40 százalékban Támop- és saját forrásból, valamint bankhitelből finanszírozzák. A jogerős építési engedéllyel rendelkező projekt befejezését 2013 tavaszára tervezik − mondta a Napi Gazdaságnak Vida Attila vezérigazgató.
A szentendrei ipari parkban nyolc hektáron felépülő, bruttó mintegy ötezer négyzetméter alapterületű irodaház részben a Bel-Budáról kiköltöző ÉMI irodái és laboratóriumai számára készül, így a minőség-ellenőrzés zajos, füstös és szennyező fázisai a jelenleginél optimálisabb környezetbe kerülnek, megfelelő technikai feltételek mellett − hangsúlyozta a vezérigazgató. A fennmaradó területeken az építést felső fokon oktató intézmények − szoros kapcsolatot ápolnak például az Ybl Miklós főiskolával −, építőipari szakmai szövetségek és szervezetek kaphatnak helyet, megteremtve ezzel az építés szakmai tudásközpontját egy olyan épületben, amely a legmodernebb technológiákat vonultatja fel − tette hozzá Vida.
