BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mégis beszállna az állam a mobilszolgáltatásba?

2011. szeptember 28. szerda, 00:00

Nem okozott meglepetést a szabadon lévő 900 MHz-es frekvencia értékesítése kapcsán tartott tegnapi szakmai konzultáción részt vevők köre. Információink szerint ugyanis a jelenlegi piaci szereplők mellett néhány kábel- és egypár alternatív szolgáltató, valamint tanácsadó cég (amelyekről nem lehet tudni, kit képviselnek) vett részt a konzultáción, amire csak a hivatalos dokumentációt megvásárló cégek kaptak belépőt.

Információink szerint a megbeszélésen kifogásolták, hogy a hatóság az aukció előtt néhány héttel módosítaná a pályázattal kapcsolatos rendeletet, aminek következtében már állami cég is részt vehetne a pályázaton, ami pedig megváltoztatja az üzleti értékelést. Ebben az esetben új pályázatra lenne szükség. (Az aukcióra október 20-ig lehet jelentkezni.)

Korábban a sajtóban felvetődött, hogy esetleg az MVM vagy a Magyar Posta beszállna a piacra. Az utóbbi cég lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére azt válaszolta, hogy a társaság készül a piacnyitásra, a 2013-as postapiaci liberalizációra. Elkészült egy stratégiai irányokat meghatározó dokumentum, amely számba veszi a lehetséges új piacokon való megjelenéseket. Ahol lehet, ott a hagyományos piacokat meg kell védeni, ahol pedig piacvesztést észlelnek, ott új piacokat kell keresni, olyanokat, ahol hatékonyan tud megjelenni a posta, tehát nyereségre számíthat − mondta Szerdahelyi Kinga szóvivő, hozzátéve: jelenleg elemzik a lehetőségeket, megvizsgálják a lehetséges stratégiai irányokat.

Az is felmerült a sajtóban, hogy a posta vagy az MVM konzorciumi partnerségre lépne a Business Telecom (BTel) Zrt.-vel. Ebben a konstrukcióban a posta \"szállítaná\" az elvárt kétmilliós előfizetői számot, a szélessávú szolgáltatási tapasztalattal rendelkező BTel pedig a szakmai hátteret. (A posta korábban egy ideig részvényes volt egy mobilszolgáltató jogelődjében). Ennek kapcsán Takács Krisztián, a magyarországi alternatív szolgáltató vezérigazgatója azt mondta, hogy ez egy fikció. A társaság önállóan nem tudna elindulni a pályázaton, konzorciális lehetőségre irányuló tárgyalásokat folytat is − megnevezni nem kívánt szereplőkkel −, de egyáltalán nem biztos, hogy ezekből valóban partnerség lesz.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet