Rövidesen elindul a gyártás a Leier Hungária új, kilencedik gyárában Devecserben − közölte az építőanyag-gyártó. Az ötszázmillió forint értékű beruházással megvalósított csarnokban 20 új munkahely jön létre. A legújabb devecseri gyártócsarnokban már túl vannak a termékteszteléseken, most már csak az engedélyekre várnak, hogy a tervek szerint az őszi hónapokban piacra kerülhessen a cég új téglája.
Az építőipar mélyrepülése alatt a Leier 16 milliárd forint árbevétellel és a pozitív eredménnyel zárta a múlt évet, s idén is hasonló nagyságrendű forgalomra számít. Az új körülményekre rendkívül rugalmas döntési mechanizmussal és a kapacitáson belüli átcsoportosítással reagált a cég, így ki tudjuk szolgálni az egyes betontermékek, illetve a méretre gyártott elemek iránt megnövekedett keresletet − mondta Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője. Az elmúlt tíz évben harmincmilliárd forintot ruházott be a cég nyolc magyarországi üzemébe.
