Összesen 141-en jelentkeztek a rezidensi ösztöndíjprogram 620 helyére. Az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett program keretében a szakorvosi vagy szakgyógyszerészi képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó százezer forint támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak majd, és nem fogadnak el hálapénzt. Szerződésszegés esetén arányosan, kamatostul vissza kell fizetni a kapott összeget. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint augusztus 29-ig a szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos-ösztöndíjára 124, a szakgyógyszerészjelöltek Than Károly-ösztöndíjára pedig 17 pályázat érkezett − írja az MTI. Ettől az évtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe, s a szakorvosjelöltek évente egyszeri, bruttó 127 ezer forintos költségtérítést is kaphatnak például a képzéssel összefüggő szállás vagy utazás finanszírozásához. A szakorvosképzésben részt vevő, a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be.
