\"Magáért beszél\" címmel látható péntek óta a Magyar Nemzeti Galériában a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának szokásos évi bemutatkozása − a kiválogatott munkák a Petrányi Zsolt kurátor által kijelölt három problémakörre reagálnak. A csoportos tárlat egyik részlegének elnevezése Napi rutin − az ember esendő, a másik szekció A médium mindegy − legfontosabb az üzenet felvetés körül tömörül, míg a harmadik kategóriában a Kísérleti egoizmus témáját járják körül a résztvevők. A pályakezdő nemzedék sajátos gondolkodásmódját és érdeklődési körét firtató felvetésekre sokszínű válaszok érkeztek képzőművészeti alkotások formájában, a lehető legkülönfélébb műfajokban és eljárásokkal. A művekben lecsapódnak a médiában zajló elméleti viták éppúgy, mint a kollektív vagy egyéni alkotóműhelyekben folyó gyakorlati kísérletek, de megjelennek a napi politikai és társadalmi események feldolgozásai is. A tárlat szeptember 4-éig látogatható a Budavári Palotában.
