Újabb nyílt közbeszerzést írt ki az ötödik kerületi önkormányzat a belváros új főutcája kiépítése második ütemének tervezési munkáira. A közbeszerzési értesítőben június 8-án megjelent felhívás szigorította az ajánlattevővel szembeni elvárásokat, a beadási határidőt június 22-ére, az eredményhirdetés július 1-jére változtatta.
A nyertesnek koncepciótervet, műszaki leírást, építési engedélyezési tervdokumentációt kell készítenie és beszerezni a jogerős építési és szakhatósági engedélyeket. A jogerős terv alapján el kell készítenie a kiviteli tervet, valamint ellátni a művezetést.
Ajánlatot az a cég tehet, amelyik az elmúlt három évből fel tud mutatni olyan közlekedéstervezés tárgyú, műemlék környezetben befejezett, uniós támogatással megvalósított közbeszerzésben elnyert referenciamunkát, amelynek tervezési értéke legalább 100 millió forint.
A belvárosmegújítás második üteme az Erzsébet hídtól az Astoriáig ér. A program tervezése kiterjed a Március 15-e tér és környéke, valamint a Ferenciek tere és környéke rekonstrukciójára. Az ajánlattevőnek meg kell szüntetnie a Váci utcai és a Veres Pálné utcai gyalogos aluljárókat és meg kell terveznie a Ferenciek téri Y aluljáró gyalogos aluljáróvá alakítását, akképpen, hogy üzlethelyiségek elhelyezésére legyen alkalmas. A megújítás keretei között meg kell terveznie a Ferenciek téri gyalogos aluljáró felújítását és a Kossuth Lajos utca 3. alatti épületrészben közösségi tér és kereskedelmi funkció kialakítását. A projekthez tartozik az Erzsébet híd budai oldali felhajtójától és annak környékétől az Astoriáig terjedő szakaszon a középen vezetett buszsáv kialakítása.
