A múlt héten zárult a Széll Kálmán tér tervezésére kiírt közbeszerzési ötletpályázat, a három jelentkező közül a Főmterv Zrt. pályázatát fogadták el, s a társaságot kérik fel a tanulmányterv elkészítésére − tudtuk meg Hutiray Gyula városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettestől. A tervezéssel és az átépítéssel az immár Széll Kálmán térré változott Moszkva tér a külsejét is meghatározó, hatvanas-hetvenes évekbeli légkörtől is megszabadulhat − hangsúlyozta Hutiray. A hárommilliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben a beépítés mértéke nem haladhatja meg a jelenlegi szintet, s Hutiray bízik benne, hogy nem lesz szükség a kerületi szabályozási terv módosítására sem. Mint mondta, a teret körülölelő épületek mind magántulajdonban vannak, s fejleszthetőek, de a tulajdonosok nagy része eddig valószínűleg a közpénzből történő megújításra várt. Számukra most kiderül, hogy állami finanszírozással nem nagy léptékű üzleti fejlesztésre kerül sor, hanem a tér közepét, elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik. A tanulmányterv készítésénél már a fonódó villamos lehetséges nyomvonalát is figyelembe kell venni − hangsúlyozta. A projekt ütemezésével kapcsolatban kifejtette, szeptemberben döntés születhet a tanulmánytervről, a jövő év elejére elkészül az engedélyezési terv s a programot még 2012-ben meg is valósítják.
