BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Adósmentés kérdőjelekkel

2011. június 3. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenképpen lefelé mozdítja a lakáspiaci árakat az adósmentő csomag − mondta a Napinak Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezetője, ami azt jelenti, hogy megerősíti a GKI által korábban erre az évre prognosztizált 2−4 százalékos áresést, de a piaci tendenciákat nem módosítja. Ez a csökkenés elsősorban azokat motiválja majd vásárlásra, akik eddig is tervezték, de kivártak, a befektetők rámozdulásához azonban ez a mérték valószínűleg kevés − tette hozzá. Mindez azonban csak a jelenlegi feltételek mellett igaz − hangsúlyozta. A nemzetgazdasági miniszter által említett másfél milliárd forintos költségvetési teher Petz szerint az otthonvédelmi kamattámogatás fedezetéül szolgálhat, sem az eszközkezelőnél, sem a bérlakásprogramnál nem vehető komolyan ez a nagyságrend. Egy komolyabb bérlakásprogramhoz (20 milliós lakásokat feltételezve) éves szinten ugyanis legalább 5-600 milliárd forintot kellene biztosítani állami forrásból. Petz mindazonáltal megjegyezte, a magyar lakásállományból mintegy 200 ezernyi üresen álló lakás bérleményként való hasznosításán is érdemes lenne gondolkodni, noha  magánkézben lévő ingatlanok ilyeténképpen való feltöltése további kérdőjeleket vet fel.

Az adósmentő csomag kommunikációja kapcsán a Híradó információira hivatkozva elhangzott, hogy a kormány már jövőre több ezer bérlakást építene a Nemzeti Eszközkezelő segítségével, s ezek a lakásokt az adósoktól visszavettekkel szemben korszerű, egy tömbben elhelyezkedő, olcsón üzemeltethető lakások lesznek, egyedüli megoldást jelentve a szociálisan rászorultaknak. S hogy mindez az építőipari recessziót is enyhíteni fogja? Csak egy apró megjegyzés, hogy az ehhez szükséges több száz milliárdos állami forrásról, az idei másfél milliárd kivételével, eddig semmilyen konkrét információ nem látott napvilágot.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet