Kiugró sikert arattak a magyar ingatlanfejlesztések az 1950-ben alapított, több mint 60 országban működő Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíjpályázatán (Prix d\'Excellence), amelyen a szakma Oscar-díjairól döntenek. Az 1992 óta eddig lebonyolított 20 pályázaton 34 ország ingatlanfejlesztőit díjazták. A magyarországi ingatlanfejlesztők már eddig is több kategóriagyőzelmet arattak és különdíjat nyertek, s nemzetközi díjesőt hozott az idei forduló is, amelyen a hagyományoknak megfelelően a FIABCI Magyar Tagozata és a Magyar Ingatlanszövetség által szervezett magyar forduló nyertesei vettek részt. A 27 országból származó 42 tagú szakértő zsűri a május 19-i díjkiosztón a magyar pályázóknak két kategóriában győzelmet és a kategóriájában a legtöbb versenyzőt felsorakoztató ingatlanfejlesztések, az irodaházprojektek sorában egy második díjat szavazott meg.
Műemléki fejlesztések kategóriában első díjat nyert a Biggeorge´s-NV Ingatlanfejlesztő Zrt. beruházásában és az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján felépült budapesti, óbudai Bécsi Corner Irodaház. A speciális projektek sorában a budapesti, józsefvárosi Corvin Sétány Projekt kapta az első díjat, amelynek beruházója a Futureal-csoport volt. A legtöbb, közel félszáz indulót vonzó irodaház kategóriában második díjat nyert a DVM Group beruházásában megvalósult budapesti Eiffel Tér Irodaház, mely a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. tervezői, Fekete Antal és Kulcsár Zoltán tervei alapján épült. A Nyugati pályaudvar szomszédságában megvalósult, 22 ezer négyzetméter alapterületű, iroda-, kiskereskedelmi és közterület-fejlesztést magában foglaló Eiffel Tér projekt 2010 márciusában készült el a LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítési rendszer szerint. A beruházás értéke meghaladta a 40 millió eurót. Az eltelt közel egy év alatt a terület mintegy 90 százaléka már bérlőre talált, ami talán azt jelzi, hogy van értelme a hasonló, a környezet fontosságát is szem előtt tartó projektek megvalósításának.
