Új életre kel Budapesten a Nyolcak-kiállítás: a nemrég zárult nagy sikerű pécsi tárlat közel kétszáz festményből álló anyaga kéttucatnyival egészült ki a Szépművészeti Múzeum kedden nyílt kiállításán. Barki Gergely kurátor ugyanis időközben megtalálta Czóbel Béla 1904-es vöröskréta férfiaktját Párizsban, a Julien Akadémia igazgatói irodájában, valamint három 1905-ös olajképét a francia főváros egyik piacteréről és utcasarkáról. A sajtóbemutatón Rockenbauer Zoltán, a kiállítás társrendezője felhívta a figyelmet: mivel a pécsivel egy időben zajlott Brüsszelben a magyar \"Vadak\" vendégtárlata, eddig kényszerűen hiányzott a Nyolcak-tárlatról, de Pesten most a falon függ Czóbel Kislány az ágy előtt című zsánerjelenete is. A Szépművészetiben feszesebbre fogták a csendéletek részlegét, de így is sikerült többletet nyújtani, miután a vendéglátó intézmény a saját tulajdonából kölcsönözte Paul Cézanne A tálaló című 1877-es vásznát, a magyar művészek ihletének egyik fő forrását.
A kiállítás újranézését is bőven indokló többletek között van Tihanyi Lajos 1911-es Kis aktja (képünkön), amelyet amerikai magántulajdonból utaztattak ide. Igazi csemege lesz Orbán Dezső elveszettnek hitt, nálunk több mint kilencven éve a nyilvánosság előtt nem szerepelt Nagy aktja 1911 tájáról − ez csak a jövő héten érkezik meg egy ausztrál magángyűjteményből, a vernisszázson még csak fekete-fehér reprójával jelölték ki a helyét a főfalon.
