BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sokba kerül a szűk keresztmetszet

2011. május 9. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idei év nagy eséllyel a magas olajárról fog szólni, ennek fő oka a tavalyi nagy olajpiaci keresletnövekedés − mondta a Napi Gazdaságnak Pletser Tamás, az ING Bank olajszektor-elemző igazgatója. A kereslet 2010-ben 2,8 millió hordóval nőtt, ami az elmúlt húsz év legnagyobb bővülését jelenti, erre azonban a világ nem volt felkészülve.

A beruházások 2008−2009-ben jelentősen csökkentek, így gyakorlatilag új kapacitások nem jöttek létre, illetve azt is ki lehet jelenteni, hogy 2015-ig jelentős új kapacitás nem is fog belépni. Ekkor lehet számítani az iraki, illetve a mélytengeri brazil termelés nagyobb mértékű megugrására − tette hozzá Pletser. Az idei évre 1−1,5 millió hordós keresletnövekedés prognosztizálható, a magas ár miatt azonban a kereslet folyamatosan erodálódik, ami akár egymillió hordó alatti növekedést is jelenthet. A magas ár másik fő oka a jegybankok devizapolitikája, az olcsó dollár és euró komoly likviditást jelent, a befektetők pedig a kötvények és részvények helyett sok esetben a nyersanyagokra tekintenek fő befektetési területként. A harmadik tényező Pletser szerint a közel-keleti válság, ami a régió országai − főleg Líbia − olajkitermelését is érinti. A piacokat elsősorban Irán, Szaúd-Arábia, illetve Algéria (amely az európai gázbeszállításban jelentős szereplő) izgatja ebből a szempontból.

A világpiaci gázár komoly mértékben elszakadt az olaj árától, a piac két-három éve külön árazza a két termék eltérő piaci helyzetét. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában jelentősen elvált a két  energiahordozó ára, Kelet-Közép-Európában azonban ez nem valósult meg.  Mivel itt nem létezik igazi spot piac, ráadásul a Gazprom erős  monopóliuma érvényesül, marad a kőolajhoz kötött formula. Pletser véleménye szerint azonban a gáz és az olaj közötti árkülönbség csökkenni fog. Az algériai termelés esetleges kiesésével az orosz befolyás tovább erősödhet, adott esetben ez a meglévő szerződések átstrukturálásához is vezethet, jelentős áremelkedést okozva.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet