Május 16-ig még lehet jelentkezni a 2011-es Év háza pályázatra, amelyen negyedik alkalommal mérettetnek meg a családi házak, nyaralók és a legfeljebb négylakásos lakóépületek. A díj az első olyan, fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas pályázat (fődíj 500 ezer forint), amely külföldi bemutatkozásra is alkalmat ad a Magyar Építőművészek Szövetsége által gondozott Visegrádi négyek családi házai kiállítás kapcsán, s melynek magyar anyagát a beérkező pályázatok közül választja ki a neves építészekből − köztük minden évben az előző év Ybl-díjasaiból − álló bírálóbizottság. A zsűri elnöke ismét Nagy Tamás DLA, építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építésztanszékének vezetője. Nagy szerint nyakig ülve a válságban, a tartalékokat beosztva, felélve, megbízókra vár az építésztársadalom. Egyikünk sem lát a jövőbe, senki nem tudja, meddig tartanak a szűkös napok. Egyet viszont tudunk, hogy meg kell tanulnunk takarékosabban élni, takarékosabb házakat építeni. Hiszem, hogy lehet szerényebb anyagi körülmények között is jó építészetet csinálni − fogalmaz az építész. Tavaly egy mindössze 29 négyzetméter alapterületű, ám átgondoltan bővíthető, több szerkezeti anyag tekintetében újrahasznosított építőanyagokból épült, alacsony energiafelhasználású épület nyerte a díjat.
