Az ipar minden további bürokráciacsökkentési kezdeményezést üdvözöl, az üzemi tanácsok (üt) opcionálissá tétele vagy a felmondási idő rövidítése azonban veszélyeket rejthet − mondta lapunknak Braunecker Antal, a Hamburger Hungária Kft. értékesítési igazgatója. Az üt ugyan lehet kellemetlen a vállalatvezetés számára, azonban mégis a jogállami rendszer része − tette hozzá Braunecker, aki szerint a jelenlegi adórendszer egyszerűsítése üdvözlendő, de hasonló igaz a munkavállalói adminisztrációra is. Az igazgató szerint az ipar számára a munkaidő rugalmasabbá tétele jelentené az egyik legnagyobb segítséget, többek között annak lehetősége, hogy a változó igényeknek megfelelően például félévenkénti elszámolással lehessen a munkaerőigényeket optimalizálni.
Nem számít az adminisztratív terhek jelentős csökkenésére Alter Róbertné, a Kunplast-Karsai Zrt. vezérigazgatója. Véleménye szerint az adóbevallási folyamat egyszerűsítése akár a feketegazdaság erősödéséhez is hozzájárulhat. A vezérigazgató szerint az átalakítások inkább a költségvetés oldalán jelenthetnek megtakarításokat. A cégvezető a magasabb szintű ellenőrzések fontosságát, illetve a bérkompenzációból és az adójóváírás megszüntetéséből eredő bizonytalanságok kiküszöbölését nevezte a legfontosabb kérdéseknek.
