Az országgyűlés ma szavaz az energetikai tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról: a kabineten belül megszületett a megállapodás arról, hogy fennmarad a kötelező áramátvételi rendszer (kát), de átalakítják; a hőenergiát támogatják majd. Az energetikai tárgyú módosítók a parlament honlapján található, kormány által támogatott listájából kiderül: a kabinet - a korábbi bizottsági üléseken elhangzott nyilatkozatoknak megfelelően - nem támogatja Lázár János fideszes frakcióvezető módosító indítványát - számolt be az MTI-Eco. Lázár a hővel kapcsolt és a megújuló áramtermelés támogatását a 2010. december 1-jétől hatályos, már 15 százalékos csökkentés helyett idén 25, jövőre pedig 35 százalékkal mérsékelte volna idén január elsejétől (visszamenőleg), ráadásul a megújuló alapú termelők számára is. Bencsik János energetikáért felelős államtitkár szerint nem az áramtermelést fogják honorálni, hanem a megtermelt hőenergiát. A zöldenergia, a hő-, illetve a zöldáram átvételének támogatása egyelőre nem változik, ennek új támogatási rendszerét a jövő év elejére alakítják ki a szakmai szervezetek bevonásával.
