BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Húszmilliárd felett fizetett ki az AKG

2011. március 6. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vis maiorral érintett 2184 gazdálkodó eddig több mint 12 milliárd forintot kapott, összesen már több mint 24,5 milliárd forintot folyósított az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) részt vevő gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - számolt be az MTI-Eco. Az összeg a teljes támogatás több mint 60 százaléka. Az MVH február végén kezdte meg a támogatások átutalását a gazdálkodóknak, a program a mezőgazdasági művelés által érintett környezet állapotának megőrzését és javítását szolgálja. Márciusban elkezdődik a termeléstől elválasztott, történelmi bázis alapú jogcímekre vonatkozó támogatások kifizetése, ennek első hetében 7 ezer gazdálkodó 1,7 milliárd forint támogatáshoz jut, a hízottbika-tartás történelmi bázisjogosultságú támogatását pedig az első héten 6900 ügyfél kaphatja meg, 3,2 milliárd forintból.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet