A gazdaságpolitikai konkrétumok hiánya miatt meglepetésként értékelte a kormányfő beszédét Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet elemzője, aki a hiány egyik lehetséges okának azt tartja, hogy a kormány egyelőre nem találja a kiadáscsökkentés forrását. Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerint a befektetők néhány hete pozitívan fogadták a kormány terveit, a folyamatos bizonytalanság és csúszás miatt azonban Magyarország könnyen újra komoly piaci nyomás alá kerülhet. Juhász úgy véli, a megszorító intézkedések irányairól, egyes konkrét intézkedésekről belpolitikai szempontból sem lett volna hátrányos beszélnie a kormányfőnek, a reformok kidolgozását azonban szerinte a kormányon és a Fideszen belüli konfliktusok is lassítják.
Az országértékelő beszéd parlamenti helyszínhez és közönséghez igazított változatának nevezte Orbán felszólalását Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője. A hiányérzet bizonyára megmaradt, Orbán Viktor nem ment elébe a végleges döntéseknek, amelyek vélhetően még nem születtek meg - tette hozzá Szomszéd. Orbán beszédének sorvezetője a konkrétumok hiányán túl leginkább a felelőtlenség volt - fogalmazott Böcskei Balázs, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója. Böcskei úgy véli, az európai gazdaság és politika működéséről is alul-, illetve tévesen informálta a hallgatóságot a kormányfő, azt érzékeltetve, hogy "Orbán miniszterelnöksége mellett a globális gazdasági válság is elkerülte volna Magyarországot".
A beszéd célja nem a konkrétumok közlése volt, sokkal inkább az, hogy mind a külső, s különösen a belső ellenfelek számára nyilvánvalóvá tegye a miniszterelnök, hogy nem fog meghátrálni az ország "újjászervezésében" - véli Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Az utóbbi két Orbán-beszédből Antal szerint egyértelműen kitűnik: a kormánypártok és a kormányfő a felfokozott vágyak kielégítése, illetve a kormányzati politika gazdasági és külpolitikai valósághoz igazítása között őrlődnek. A beszédnek szinte nem volt európai perspektívája, ami pedig soros elnökként mindenképp kívánatos lett volna - tette hozzá Antal.
