Ellenzékiként Orbán Viktor miniszterelnök még úgy vélekedett: erős ország, erős valuta. A Fidesz-kormány azonban egyértelműen a gyengébb hazai fizetőeszközt favorizálta. A kormányváltást követően mindenesetre a forint tartós gyengélkedésbe kezdett, jelenleg tartunk a tavalyi, a kétharmados többség előtti szintnél. A párt alelnökének, Kósa Lajosnak tavaly júniusban mondott emlékezetes beszéde jól "bebetonozta" az árfolyamot, pontosabban annak gyengeségét és hisztérikusságát. Az önkormányzati választásokat követően is az euróhoz képest magasabb szinten mozgott - időnként majdnem a korábbi volatilitást produkálva - az árfolyam. Szakértők szerint egyébként az egész válságadó megúszható lett volna, ha a korábbinak megfelelően stabilizálják a forintot, ezzel ilyen mértékben csökkentve a költségvetés kamatkiadásait.
Az alapvető közgazdasági szabályokat tagadó, illetve lenéző kabinet azonban nyilvánvalóan más szempontokat tartott fontosnak. Hamar megjelent a találgatások között az a - hatékonyan mindmáig nem cáfolt - vélekedés, hogy a gyenge forinttal mintegy mankót akarnak nyújtani a hazai magyar termelő nagyvállalkozásoknak. (Ez egyébként egybevág a Fidesznek az erősebb és tehetősebb magyarok helyzetbe hozását célzó társadalompolitikájával, ami az adórendszerben is visszaköszön.) Eleinte úgy tűnt, hogy az ebben a vonatkozásban a kormány körme alatt kellemetlen tüskét jelentő devizaadósok helyzete is egy csapásra rendezhető, nem kell mást tenni, mint tartozásukat átváltani forintra. Kiderült azonban, hogy ez rendkívül drága, sőt talán nem túlzás, ha azt mondjuk, kivitelezhetetlen vállalkozás. Máig nem is sikerült megoldást találni a helyzetre. A nemzeti eszközkezelővel kapcsolatos vajúdás ugyanis még korántsem ért véget. Úgy tűnik, ma már a miniszterelnök is úgy látja, valamilyen köztes megoldásban érdemes gondolkodni. Kérdés persze, hogy ez pontosan milyen árfolyamban testesül majd meg. Az elmúlt egy évben egyébként az euróért átlagosan kevesebb mint 275 forintot kellett adni.
