Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A felsőoktatásban tízezer új kollégiumi helyet irányzott elő a kormány 2002-ben, húszezer férőhely rekonstrukciója mellett - mindennek megvalósítását jórészt ppp-konstrukcióban képzelték el. Az akkori oktatási tárca két okból állt ki a magántőke bevonása mellett: egyrészt a bolognai rendszer bevezetését követően hallgatói létszámnövekedés, másrészt a tőkehiány indokolta e lépést. A magyar felsőoktatás fejlesztésére 2000-2004 között évente 8-10 milliárd forintot fordított a költségvetés, míg a 2004-ben elfogadott fejlesztések 140-170 milliárdot igényeltek volna a központi büdzséből - állapította meg a Pénzügykutató Zrt. nemrég közzétett vitaanyaga. Az akkori számítások szerint tehát 2005-2010 között évi 23-28 milliárd forintba kerültek volna a felsőoktatási fejlesztések, de ennyi pénz akkor sem volt az oktatás körülményeinek javítására. A magánszektor belépésével nemcsak tőke állt rendelkezésre a kollégiumi program megvalósításához, de az üzemeltetés is magánkézbe került. Szakértői vélemények szerint azzal, hogy az építés és az üzemeltetés egy kézbe került, jócskán csökkentek ez utóbbi költségei, vagyis olcsóbban lehetett - és lehet - a kollégiumokat fenntartani. A megtakarítások ugyan nem mindig a tényleges üzemeltetésnek, inkább az építés, illetve a rekonstrukció során alkalmazott korszerű technikai megoldásoknak köszönhetőek, de így is igaz: a kollégiumokban 30-40 százalékkal is mérséklődtek az egy férőhelyre jutó fenntartási költségek, miközben nőtt az egy hallgatóra jutó terület.
Ésszerűnek minősíthető a felsőoktatási intézmények és a befektetők közti kockázatmegosztás is. A létesítés és az ahhoz kapcsolódó hitelkamatok összege mellett a létesítmény tényleges üzemeltetési és közműköltségei képezték a magánbefektetőnek fizetendő díjak alapját. Általában az a jellemző, hogy az induló bérleti díj mintegy 60 százaléka a létesítési és kamatköltség, a fennmaradó rész az üzemeltetési költség, beleértve a közműdíjakat is. Arról még nem készült friss elemzés, hogy a forint gyengülése és a hitelkamatok emelkedése mennyiben dobta meg a kiadásokat az utóbbi két évben. Az előbbi kettő terheit - és harmadikként az inflációét is - az intézményeknek kell viselniük. Ha ugyanis a befektető vállalta volna ezeket már a szerződés megkötésekor, akkor olyan magas árat állapított volna meg, hogy biztosan és minden körülmények között jól járjon - ezért kellett inkább az állami intézménynek vállalnia e terheket. A húsz évre szóló bérleti szerződéseknek eddig ugyan csak kis része telt el, de az biztos, hogy egy kiszámíthatóbb környezetben jobban is meg lehetett volna osztani a kockázatokat. Az igazi döntést persze a futamidő végén kell majd meghozni, ekkor vetődik fel a kérdés: meghosszabbítsák-e a szerződést vagy sem - ha igen, akkor milyen kondíciókkal, ha nem, akkor az állam, illetve a felsőoktatási intézmény milyen maradványértéken vásárolhatja meg az épületet.
A magánbefektetők eddig megtalálhatták a számításaikat, hiszen az állam a szolgáltatási díj egy részét átvállalta és számukra biztonságot jelentett az is, hogy az intézmény nemfizetése esetén - éppen a közszolgáltatási jelleg miatt - az állam jótáll. Nem fenyegette őket a felsőoktatási intézmény megszűnése sem, ilyen esetben ugyanis szintén belépett volna az állam szerepvállalása.
