A jövőben a képviselő-testületen kívülről is lehet alpolgármestert, főpolgármester-helyettest és megyei közgyűlési alelnököt választani, miután az országgyűlés tegnap elfogadta az ezzel kapcsolatos alkotmány-, illetve törvénymódosítást. Döntöttek az önkormányzati-, valamint a polgármesteri tisztség ellátásáról és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításáról is. A médiacsomag részeként bekerült az alkotmányba a szólás szabadságához való jog és a "közszolgálati médiaszolgáltatás" feladata - a Fidesz javaslatára átírták a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló passzust az alaptörvényben. A képviselők az előterjesztők indítványának megfelelően hozzájárultak ahhoz is, hogy az országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől a törvény sürgősséggel való kihirdetését. Az országgyűlés december 31-ig meghosszabbította azon rendelkezés hatályát, amelynek alapján a 200 ezer forint feletti közbeszerzési kifizetéseknek nem lehetnek akadályai a 2008. szeptember 30-át követően keletkezett köztehertartozások.
