Bár az áprilisi zuhanás utáni két hónapban javított valamelyest a magyarországi ipari termelés, a július és az augusztus nem sikerült jól. Szeptemberben viszont valami megmozdulni látszott - derül ki a KSH részletes, az előzetessel egybehangzó adataiból. Az idei kilencedik hónapban a termelés volumene ugyanis az előző évit már csak 15 százalékkal múlta alul, ezzel jobb lett a piac által vártnál, ráadásul idén ez a legjobb év/év érték (eddig a márciusi mínusz 15,7 százalék volt a rekorder). Az egyhavi statisztika már érdemi, 3,7 százalékos emelkedésről tanúskodott, amivel az első kilenc hónapban a termelés 21 százalékkal volt alacsonyabb a múlt évinél.
A havi javulás a bázishatás mellett valóban főként az export élénkülésének köszönhető (Napi, 2009. november 6.). Az ipar kivitele ugyanis szeptemberben csupán 13,8 százalékkal maradt el a múlt évitől, ez szintén a legjobb idei év/év érték, így 2009 első kilenc hónapjában itt a csökkenés 23,1 százalék. A zászlóshajónak számító alágazatok közül a járműgyártás kivitele 23 százalékkal volt kisebb a tavaly szeptemberinél, míg a számítógépek, az elektronikai, optikai termékek kivitele 16 százalékkal csökkent. Néhány másik ágazatban pedig - az előző hónapokkal ellentétben - szeptemberben már nőtt az export: a villamos berendezésnél 14, a vegyiparban 7, a gyógyszergyártásban pedig 6 százalékos növekedést mértek.
Belföldön azonban továbbra is rossz a helyzet: az eladások szeptemberben 13, az év első kilenc hónapjában pedig 15 százalékkal maradtak el a tavalyitól - ez főként az exportra termelő vállalkozások beszállítóit érintő egyelőre kevés megrendeléssel és a lakossági kereslet visszaesésével függ össze. Egyelőre csak kevés optimizmusra ad okot a rendelésállomány alakulása: a belföldi új megrendelések mennyisége a KSH által figyelt területeken az augusztusi 18 százalék után szeptemberben 17 százalékkal maradt el tavalyitól, míg az exportrendeléseknél az év/év mutató mínusz 18 százalék.
