Már a hivatalosan beérkező adatok előtt nyilvánvalónak tűnik: nagy az érdeklődés az új típusú influenza elleni védőoltás iránt. Egyes háziorvosi rendelőkben még a második kiszállítás előtt elfogyott a vakcina - tudtuk meg az ÁNTSZ-től. Az oltóanyag kiszállítása szeptember 29-én kezdődött, ekkor országosan 650 ezer szezonális és 650 ezer pandémiás influenza elleni vakcina került a háziorvosi rendelőkbe. A második körben október 12-én kezdődött meg a kiszállítás, ugyanennyi szezonális és új típusú influenza elleni védőoltás eljuttatásával a háziorvosokhoz. Ezt követően a vakcina rendelkezésre állásától függően történik kiszállítás. Információink szerint a gyógyszertárakban még nem kapható az oltóanyag, egyelőre csak azok juthatnak hozzá, akik valamely rizikócsoportba tartoznak.
A felnőttek után már a gyerekek is olthatók, csütörtökön megkapta ugyanis a forgalomba hozatali engedélyt a 3-18 éves korosztály számára készített pandémiás vakcina is. A következő lépés a 6 hónaposok és 3 év közöttiek oltóanyagának engedélyeztetése lesz, itt még folynak a vizsgálatok. Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint október 11-éig a H1N1 vírus által okozott ismert megbetegedések száma 283-ra emelkedett, amelyek közül négy halálos kimenetelű volt. Május 18-ától október 11-éig 2266 beteg esetében történt virológiai vizsgálat influenzavírus kimutatása céljából. Az új típusú influenza elleni védettség a beoltást követő két héten belül fejlődik ki, és több hónapig tart. Az egészségügyi szaktárca tájékoztatása szerint a vakcina a gyártástól számítva legfeljebb egy évig használható fel, mivel pedig az első gyártási tétel dobozán 2009. augusztusi gyártási idő szerepel, ezért a legkorábban gyártott vakcina is jövő év augusztusáig beadható.
