A Pénzügyminisztérium megküldte a magánnyugdíjpénztárak vezetőinek azt a törvény- tervezetet, amelyet a szakma sok képviselője már évek óta várt - derült ki a Stabilitás pénztárszövetség által szervezett tegnapi konferencián. A legfontosabb változás, hogy az eddigi önkormányzati elvet feladva valódi tulajdonosok kezébe kerülnek a pénztárak. Minden társaságnak nyugdíjbiztosító pénztárrá kell alakulnia - három év alatt -, a leendő tulajdonosoknak be kell tenniük az előírt alaptőkét. Az elvárt tőkenagyság a kassza méretétől függ majd. A változásra azért is szükség van, mert jelenleg a magánkasszák tulajdonképpen képtelenek valódi nyugdíjat folyósítani. A Nyugdíj- és Időskori Kerekasztal decemberben adja át a kormánynak a jelentését - mondta el Holtzer Péter elnök a konferencián; a grémium komolyan fontolóra vette a biztosítotti jogviszonytól függetlenül járó alapnyugdíj bevezetését is.
