Törvény rendelkezhet a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezetői javadalmazásának nyilvánosságáról, miután az Országgyűlés illetékes bizottsága parlamenti vitára alkalmasnak találta az e társaságok működéséről szóló törvényjavaslatot. A javaslat korlátok közé szorítja a társaságok vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági tagjainak, valamint munkavállalóinak juttatásait, illetve a testületek létszámát - írta az MTI. Az állami cégek vezetőinek a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése alapján is számolniuk kell azzal, hogy a nagyközönség betekintést nyerhet a fizetési borítékukba, miután az LB tegnap fenntartotta az erről szóló ítéletet egy felülvizsgálati tárgyaláson. A Blikk főszerkesztője a Magyar Posta, a MÁV, a Magyar Villamos Művek (MVM), a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) ellen indított pert, közülük az MVM és az MNV nyújtott be a LB-hez felülvizsgálati kérelmet a fél évvel ezelőtti jogerős ítélet ellen, mely a cégeket a kért adatok kiadására kötelezte - mondta el az MTI-nek a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa. Az alperesek egyébként jobbára már nyilvánosságra hozták a vezetői juttatásokat, miután a kormány szeptemberben rendeletben írta ezt elő.
