A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa (MT) jövő hétfői kamatos ülésén 7,5 százalékra csökkenti a jelenleg nyolcszázalékos jegybanki alapkamatot - véli a Reuters legújabb felmérésében megkérdezett elemzők többsége. A 27 válaszadó közül 23 számít 50 bázispontos vágásra, míg 2-2 szakelemző 75, illetve 100 bázispontos vágás mellett tette le a voksát. A piaci konszenzus 2009 végére hétszázalékos alapkamattal számol, ez 50 bázisponttal kisebb az egy hónappal korábbinál, míg 2010 végére a többség hatszázalékos alapkamatot vár.
Szeptemberben tovább szelídültek az inflációs várakozások: erre a hónapra 5,2 százalékos, míg 2009 végére 6,4 százalékos árindexet várnak, az utóbbi fél százalékponttal alacsonyabb az előző havi prognózisnál. A piac mostani véleménye szerint 2009 egészében 4,5 százalékos lehet a pénzromlás üteme, majd 2010-ben 3,9 százalék következhet.
Egyelőre nem javultak az idei GDP-várakozások, ám a jövő évvel kapcsolatban érezhető némi optimizmus. A magyar gazdaság teljesítménye ugyanis 2009 harmadik negyedévében várhatóan 6,8 százalékkal csökken, míg az év egészében a visszaesés 6,4 százalék lehet, ez kissé optimistább a 6,7 százalékos kormányzati előrejelzésnél. A következő évben pedig stagnálhat a GDP, míg egy hónapja még 0,3 százalékos mínusz volt a konszenzus. Változás volt az euróbevezetés lehetséges időpontjánál is: a többség már 2015 eleji csatlakozást prognosztizál a korábbi 2014 közepi helyett - a válaszok alapján a legkorábbi időpont 2013, míg a legkésőbbi 2017 lehet.
