A magyar kiskerforgalom 2013-ig csaknem 13 százalékkal bővülhet 2008-hoz képest - véli a Research and Markets ír piackutató intézet. A prognózis szerint a forgalom a tavalyi 36,5 milliárd dollárról öt év alatt 41,3 milliárd dollárra emelkedik - írta az MTI-Eco. A növekedés döntő része a 2010 utáni időszakra esik, amikor éves viszonylatban 4,7 százalékos lehet a bővülés. A fő hajtóerő a státusszimbólumnak tekintett luxuscikkek iránti kereslet növekedése, a 20-44 év közötti korcsoport teljes népességen belüli részarányának növekedése, valamint a gazdasági válság lecsengése után beinduló gazdasági fejlődés és a javuló hitelfelvételi lehetőségek is. A dublini központú piackutató szerint a fogyasztói elektronikai cikkek forgalma több mint 26 százalékkal bővül 2013-ig 2008-hoz képest, emellett jelentősen nő a bútorok és lakberendezési tárgyak, valamint a ruházati termékek forgalma, az autópiac bővülése viszont az 5 százalékot sem éri el ebben az időszakban. A társaság szerint a magyar GDP 2010 után évi 3,2 százalékkal nőhet. Az egy főre jutó fogyasztási kiadások 11 ezer dollárt tehetnek ki 2013-ban, ez 28 százalékkal több az öt évvel korábbinál.
